– Számos liberális – nem utolsó sorban az a nagyszámú diák, aki részt vesz az egyetemeken zajló, Izraelt, a zsidókat, a fehéreket és más állítólagos közellenségeket démonizáló tevékenységekben – úgy morális mint politikai szempontból nagyfokú zavarodottságban szenved, hogy azt ne mondjuk, mélységesen szelektívek és bigottak, gyakran közvetlenül ellentmondva saját, a békéről, a toleranciáról, a sokféleségről és a multikulturalizmusról hangoztatott eszméiknek.
– Ezek a liberálisok ismételten meghazudtolják tulajdon ideáljaikat – különösen amikor a szólásszabadság, Izrael, a Közel- Kelet, az iszlám és a muzulmán nők jogai kerülnek szóba. Számos önjelölt liberális viselkedése hasonlít kísértetiesen a nácik viselkedéséhez a Harmadik Birodalom első éveiben.
– Úgy tűnhet, bármit tesznek is az izraeliek és kormányuk, ezt [a világ] egyetlen kézlegyintéssel intézi el: ez semmi más, mint puszta eltussolás, amely arra irányul, hogy eltereljék a figyelmet Izrael „eredendő bűnéről”: zsidó mivoltáról
– Visszaélve a politikai korrektség eszközeivel és a multikulturalizmus egy abszolutista változatához ragaszkodva, a liberalizmus számos híve gyakran elárulja azokat az eszméket, amelyekért a korábbi emberjogi aktivisták, feministák, anti – rasszisták és szabadságharcosok küzdöttek, sőt még életüket is feláldozták értük.
– Az Amnesty International, egy baloldali, nem kormányzati civil szervezet (NGO) előbbre valónak tekinti a muszlimbarát politikát a női jogoknál – figyelemreméltó lépés ez a világ legismertebb emberjogi szervezetétől.
Nem titok, hogy a „jobb”-és „baloldali” politikusok egyaránt hazudnak, titkolóznak, kétértelműen fogalmaznak, csúsztatnak, félretájékoztatnak, hamisítanak, eltüntetnek és eltussolnak. Még a nemes és becsületes Cicero sem volt mentes az olyan gyarlóságoktól, mint a koholmányok gyártása vagy a köpönyegforgatás. Ez a politika természete. Ezt kénytelen- kelletlen mindannyian elfogadjuk mindaddig, míg olyan méreteket nem ölt, hogy többé már nem hunyhatunk szemet fölötte és nem ringathatjuk magunkat újra nyugalomba, hallgatólagos beleegyezésünket adva. Ezt mindannyian tudomásul vesszük, megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy a hazugságokból kiszűrjük az igazságot, vagy az oknyomozó újságírókra hagyatkozunk, akik a felszíne alá hatolnak mindannak, amit a kormányok állítanak vagy ellenlábasaik titkolnak.
De egy ideje valami furcsa történik a magukat liberálisnak nevező emberekkel (Megjegyzés: a „liberális” fogalom amerikai és egyesült- királyságbeli jelentéstartalma között hatalmas különbség van. Az amerikaiak a Demokrata Párt minden tagját e szóval jellemezik, még azokat is, akik közelebb állnak a baloldalhoz. De a britek olyanokra használják, akik a politikai középtől jobbra állnak és nem kelt a szélsőballal kapcsolatos asszociációkat. Itt amerikai értelemben használjuk). A szélsőbal – a marxisták, trockisták, stb. – az egyetemek szélsőségesei, sőt még a Brit Munkáspárt új vezetősége is kezd ellentmondásba keveredni tulajdon ideáljaival – különösen amikor a szólásszabadság, Izrael, a Közel- Kelet, az iszlám és a muzulmán nők jogai kerülnek szóba.
A politikai spektrum valamennyi alkotóelemének számos közös eszméje van, melyeken azok eredeti formájában osztozik. Ilyen az emberi jogok védelme, az egyenlő jogokat biztosító törvény, a faji és a vallási kisebbségek, a homoszexuálisok, munkások, nők jogai. Hasonlóképpen valamennyien ellenzik a rasszizmust, antiszemitizmust, fasizmust és a vallási fundamentalizmust is. Ezek közös ideáljai valamennyi demokratikus nemzetnek, mely nézetek a modern jogszabályokban és az őket elfogadó demokratikus parlamentekben is kifejezésre jutnak.
De úgy tűnik, számos liberális torzítja el ezt. Három, egymással összefüggő, de gyakran zavarosan értelmezett elvtől vezérelve (politikai korrektség, kultúr -relativizmus, morális relativizmus) szélsőséges álláspontra helyezkednek. Úgy tűnik, itt mélyen gyökeredző meggyőződésről van szó, amely szerint nem csupán minden kultúrának másak az értékei – és ez eltérő módon nyilvánul meg a gyakorlatukban (az antropológia semleges kultúr relativizmusként ismeretes, eredeti kiindulópontja), vagy hogy neadj’ Isten a nyugati értékek jobbak lennének a nem- nyugatiaknál. Úgy tűnik, számos liberális gondolja ehelyett azt, hogy a nem- nyugati értékek jobbak, vagy legalábbis nem rosszabbak a nyugatiaknál.
Az az elképzelés, miszerint a nyugati államok, az imperializmus örökösei, akik még mindig gyakorolják a gyarmatosítás közvetett formáját, rákényszerítették értékeiket a világ másik részére, magasabb rendűvé teszi az „elnyomott” és „megszállt” „áldozatok” által képviselt értékeket a nyugatiaknál. Csakhogy az emberi jogok puszta fogalma, az egykori gyarmatok felszabadítására irányuló erőfeszítések, a segélyszállítás a Harmadik Világ országaiba, a kisebbségek jogainak biztosítása, a magas színvonalú oktatás bevezetése, a nők jogaiért folytatott küzdelem és még annyi minden pontosan a nyugati értékek és törvények érdeme.
A történelem folyamán egyetlen korábbi imperialista, még kevésbé a számos muzulmán birodalom sem tanúsított ilyen magatartást korábbi gyarmataik irányában. Sajnos számos önjelölt liberális oly módon reagált az emberi jogok iránti elköteleződés eme formájára, hogy egy fajta eredendő bűnnel vádolja a Nyugatot, amely megköveteli az európaiaktól és az amerikaiaktól, hogy súlyos bűntudat terhét cipeljék magukkal (amint ezt Pascal Bruckner filozófus könyvei, pl. a Bűntudat zsarnoksága/ The Tyranny of Guilt olyan nagyszerűen dokumentálják)
Annak egyik legszemléletesebb példája, hogy túlzott hangsúlyt fektetnek a Nyugatra, az, hogy míg a transzatlanti rabszolga kereskedelmet általánosan elítélik, a muszlim /arab rabszolga kereskedelem témája szemlátomást egészen más lapra tartozik e liberálisok számára, és az ellen sem tiltakoznak, hogy ez néhány helyen a mai napig zajlik. Akkor sem, hogy az iszlám rabszolga kereskedelem szélesebb körben terjedt el és tovább tartott, mint a nyugati. Annak ellenére, hogy 1981 óta a törvény tiltja a rabszolgatartást Mauritániában, ebben az országban még ma is börtönbe kerülnek azok, akik a rabszolgaság ellen tiltakoznak.
Nem nehéz rájönni miért van morális és politikai szempontból összezavarodva – vagy tanúsít mélységesen szelektív és bigott, a béke, a tolerancia, a sokféleség és a multikulturalizmus éppenséggel általuk hangoztatott elveivel homlokegyenest ellentétes magatartást – annyi liberális. Különösen az a nagyszámú hallgató, aki részt vesz az egyetemeken zajló, Izraelt, a zsidókat, a fehéreket és más állítólagos közellenségeket démonizáló tevékenységekben.
Ha ez kissé elvontnak tűnik, íme néhány példa e zavarodottság legrosszabb formáira.
A képmutató viselkedés egyik szemléletes példája hogyan kampányol már évek óta Izrael állama ellen számos LMBT (Leszbikusok, Melegek Biszexuálisok és Transzneműek) szervezet. A szélsőbaloldali extrémistákkal és a szélsőjobboldali muszlimokkal közösen menetelnek, szivárványszínű bannereikkel hadonászva, azt kiabálva, hogy Izrael visszaéléseket követ el és felszólítva, hogy vessen véget a Nyugati Part „megszállásának”.
Az Egyenlőség, hozzunk létre változást (Creating Change ) nevet viselő éves országos LMBT- konferencia, olyan esemény, amelyet az Egyesült Államok Nemzeti LMBTQ munkacsoportja (LGBT National Task Force ) , az egyik legjelentősebb washingtoni székhelyű meleg-jogi szervezet rendez. A 2016-os Hozzunk létre változást konferenciát január 20-24 között tartották a Hilton Chicagoban.
Erről az eseményről írva Melanie Nathan , az egyik prominens emberjogi és LMBT-aktivista, ügyvéd így fogalmazott :
”Ez a hét az egyik legszomorúbb és legdestruktívabb hétként fog bevonulni az LMBTQ zsidóinak történetbe, amelyben valaha részük volt. Az állítólagos ’izraeli elnyomás’ elleni tiltakozás mezébe öltöztetett antiszemitizmus céltábláivá váltunk. Bárki, aki valóban megérti a történelmet, a kontextust és a környezetet egyértelműen érzi ezt a határvonalat. Ez most annak a versikének a formájában érkezett, amellyel a 2016-os Hozzunk létre változást konferencia LMBTQ tiltakozói támadtak nekünk, akik azt kiáltozták: ‘A folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz’. Mint jól ismert, a folyó a Jordán, a tenger a Földközi tenger, ami azt jelenti, hogy Izraelt egy nagy palesztin állam fogja felváltani, amelyet etnikailag megtisztítanak a zsidóktól.”
Egy Izraelt támogató LMBT –szervezet , a Wider Bridge (Szélesebb Híd) azt tervezte, hogy 22-én, pénteken egy teljes körű fogadást tart a sábesz alkalmából, amelynek az volt a célja, hogy bemutassa a küldötteket az odalátogató izraeli LMBT – vendégeknek. 18-án azonban a konferencia szervezői engedtek az Izrael-ellenes követeléseknek és betiltották a fogadást. Sokan hevesen ellenezték ezt a megosztó lépést így a következő napon a tiltó határozatot visszavonták . A botrány borítékolható volt. Mint várható volt, az LMBT közösségből származó Izrael-ellenes tünetők hatalmas csoportja félbeszakította a fogadást , a fentebbi rigmusos jelszót skandálva és házilag készített plakátokat lobogtatva, melyeken az állt „A cionizmus szar.” „Nincs pride az apartheidben.”
Az, hogy a palesztinok időnként megverik és megölik a meleg férfiakat gondolkodásmódjuk szempontjából lényegtelen, ahogy az kényelmetlen morális körülmény is, hogy a homoszexualitás minden muszlim országban illegális és ezeken a helyeken börtönnel, kivégzéssel büntetik vagy kiszolgáltatják a [tetteseket] a csőcselék erőszakjának. Ezek a tények szemlátomást hidegen hagyják azokat, akik eltökélték, hogy minden áron megrágalmazzák Izraelt.
Izrael az egyetlen olyan ország a Közel – Keleten – és Afrika és Ázsia nagy részén is, ahol a törvény garantálja a melegek jogait, ahol meleg parádékat tartanak és ahol támogatják a meleg turizmust. És mégis, meglepő módon a nyugati LMBT –csoportok sosem vonulnak fel vagy demonstrálnak azért, hogy elítéljék az olyan államokat, mint Irán, Szaúd- Arábia, Mauritánia, Szudán, Afghanisztán, Pakisztán, stb, ahol melegeket darukra akasztják, lefejezik, megkövezik vagy magas épületekről dobják le.
Az LMBT támadja Izraelt, és pinkwashing-el, [ford. megj: „rózsaszínre mosás”, pinkwashing: Izrael számára a melegbarát imázs „pinkwashing”: szerintük így igyekszik a kormány kétségbeesetten kompenzálni, hogy zsidó államként nem kínál egyenlő jogokat a palesztinoknak , ld. Így mulatnak Izraelben a meleg palesztinok ] a melegjogok megcsúfolásával vádolja, azt állítva, hogy Izrael állam ürügyként használja meleg lakói szabadságjogait, hogy elterelje a figyelmet a palesztinok állítólagos gonosz üldözéséről. Ez a [feltételezés] valami pszichológiailag nagyon zavaró dolgot jelképez. Izrael a legnagyobb büszkeség és csodálat tárgya kellene legyen az LMBT – személyek számára. Ennek ellenére az LMBT –közösség alapeszményeit (pl. jogaik biztosítását) is félresöprik egy mélységesen gusztustalan, mélységesen elhibázott és gyakran antiszemita agitáció kedvéért, amely a világ egyetlen zsidó államának a megsemmisítésére szólít fel. A liberális politika, a poszt-kolonializmus és egy döbbenetes kiforgatott erkölcsi relativizmus dolgozik itt össze, hogy semmissé tegyék mindazt a jót, amit Izrael nyújthat és mindazt a biztonságot, amit fel tud ajánlani állampolgárainak.
A pinkwashing vádjának azonban egy messzebbre mutató üzenete van. Úgy tűnhet, mintha bármit tennének is az izraeliek és a kormányuk, ezt [ világ ] egyetlen kézlegyintéssel elintézi: ez semmi más, mint puszta eltussolás, amely arra irányul, hogy eltereljék a figyelmet a zsidó lét „eredendő bűnéről”, legyen szó figyelemre méltó nemzetközi segélyekről , amelyeket Izrael a katasztrófa-sújtotta területeknek nyújt, vagy akár azoknak az izraeli önkénteseknek a munkájáról , akik menekülteket mentenek meg és etetnek Szíriában, egy ellenséges országban, a 17 tábori kórházról és sebészeti központról, amelyeket Izrael működtet a szíriaiak megsegítésére, a számos előnyről , amelyet életmentő orvosi beavatkozásai biztosítanak, vagy a számos üldözött kisebbségi vallásos közösségnek – a keresztényektől a bahájokig – biztosított védelemről. Izrael elítélésének ez a láncolata egy másik üzenetet is hordoz: nevezetesen bármiféle bűnt követnek is el – Irántól Szaúd – Arábiáig és Szudánig más nemzetek, vagy bármilyen terrorcselekményeket visznek is véghez muszlim csoportok vagy palesztinok, ezek fölött csendesen szemet kell hunyni vagy még akár támogatni is lehet őket. És szemet hunynak és támogatják őket. És ez még egy világos üzenetet hordoz: hogy az általunk gyűlölt embereknek még a legpozitívebb tulajdonságai is csupán sötét konspirációk elleplezésére szolgálnak. Ez a szemlélet az összeesküvés-elméleteknek ugyanabba a kategóriájába tartozik, mint a cári Oroszország, a Harmadik Birodalom, a Szovjetunió és a szíriai és iraki baathista rezsim- beliek. És ezek semmiképpen sem egészséges, követendő modellek, különösen olyanok számára nem, akik erkölcsösnek vagy felvilágosultnak tartják magukat.
A bojkott, elszigetelés és szankciók (BDS) mozgalom támogatói, a palesztinok, a Palesztin Szolidaritás Kampány tagjai, az ENSZ tagállamai és sok száz más Izrael-és cionizmus-ellenes kampányoló, az állítólagos értelmiségiek és politikusok ismételten azzal érvelnek, hogy Izrael illegális gyarmati entitás, és a nemzetközi törvény szerint a Nyugati Part izraeli megszállása illegális. Valójában azonban Izrael jelenléte a Nyugati Parton teljes mértékben törvényes [1]
Azok az állítások, melyek szerint Izrael erőszakkal vett el földet és a nemzetközi jog ellenében nyilvánította ki szuverenitását, egyszerűen nem igazak. Izrael háborúi mindeddig védekező jellegűek voltak. Vagy Izraelt támadták meg először vagy egy törvényes casus bellire (legitim háborús ok) reagált, mint amikor pl. 1967-ben elzárta a Tiran-szorost. Vannak olyan állítások, melyek szerint Izrael „etnikai tisztogatást” hajt végre. Nem teszi. És ez még nem minden. [2]
De amikor Izrael támogatói felhívják a figyelmet arra, hogy ellenfeleik Izrael szempontjából irreleváns hazugságokkal érvelnek, és amikor ezek a támogatók ENSZ határozatokat sorolnak fel (különösen a 181, 242, és 338 határozatok), a Nemzetek Ligájának a Palesztin Mandátum létrejöttére vonatkozó rendelkezéseit és számos más, a nemzetközi jog érvényesítése céljából létrehozott dokumentumot – Izrael ellenlábasai ordítozni kezdenek és érvénytelennek nyilvánítják mindezen jogi eszközöket – aminek nincs semmilyen nyilvánvaló jogi indoka, ha csak nem az, hogy bebizonyítsa saját állításaik valótlanságát. Más szavakkal, bebizonyítják magukról, hogy a legkevésbé sem tartják tiszteletben a nemzetközi jogot. A nemzetközi jogot csak abban az esetben tartják tiszteletben, ha azt úgy lehet csűrni- csavarni, hogy fegyverként lehessen felhasználni Izrael ellen.
A liberálisok gyakran állítják azt, hogy ugyanazokat az értékeket vallják a magukénak, mint mi. De ez csak a látszat. Anti-rasszistának tartják magukat, kiállnak a nők jogaiért, a szexuális zavarokban szenvedőkért, az egykori gyarmatokban élők jogainak a visszaállításáért, a korábban elnyomott emberek önrendelkezéshez való jogáért és sok minden másért is, amit az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozata magában foglal. De úgy tűnik, sosem elégszenek meg azzal, hogy demokratikus eljárások révén, egyenes úton érvényesítsék ezeket a jogokat. Ők úgy tűnik, a dühödt demonstrációkat, az alkalmi zavargásokat, sőt, időnként a terrorcselekményeket [3] részesítik előnyben. Visszaélve a politikai korrektség eszközeivel és a multikulturalizmus egy abszolutista változatához ragaszkodva, a liberalizmus számos híve gyakran elárulja azokat az eszméket, amelyekért a korábbi emberjogi aktivisták, feministák, anti – rasszisták és szabadságharcosok küzdöttek.
Vegyük a rasszizmust. A liberálisok – nagyon helyesen – harcolnak az emberek színük szerint való hátrányos megkülönböztetése ellen. Csakhogy amikor a zsidókról – erről a történelem folyamán legtöbbet bántalmazott és üldözött etnikai és vallási közösségről van szó – a rasszizmus-ellenesség álarca lehull és a keményvonalas liberálisok – a szélsőjobboldali antiszemiták teljes eszköztárát bevetve – rasszista dühöngésbe kezdenek,. Európában rengeteg liberális aktivista csatlakozott az ultrakonzervatív muszlimokhoz, és közösen masíroztak Nagy Britannia, Hollandia és más országok utcáin, együtt kántálva: „Hamász, Hamász, zsidókat a gázba!” vagy hallgatva, amint terrorizmust támogató muszlim szövetségeseik így énekelnek : “Khaybar, Khaybar, ya Yahud: Jaysh Muhammad sa ya-ud” [szabad fordításban: „óh zsidók, emlékezzetek a Khaybári Csatára, Mohamed hadserege visszatér” . Khyabár célzás az i.sz 629-es hadjáratra, amelyet Mohamed vezetett az utolsó, Arábiában élő zsidó törzs ellen.]
Ha ezek a baloldali tüntetők bármely más faj kiirtását követelve vonultak és kántáltak volna, azonnal annak nevezték volna őket, amik valójában: rasszista csőcseléknek. De úgy látszik, ha zsidókról van szó, mindez rendjén van. Számos önjelölt liberális viselkedése nagyon hasonlít ahhoz, ahogy a nácik viselkedtek a Harmadik Birodalom első éveiben.
A liberál-iszlámista szövetségnek ez az egyértelmű antiszemitizmusa újabb ironikus csavart ad annak a törekvésnek, amellyel oly módon igyekszik leplezni rasszizmusát, hogy látszólag tisztán politikai alapokra helyezi érvelését. Jóllehet az ENSZ alapokmánya és a mainstream más eszközei síkra szállnak az őshonos népek önrendelkezéshez való jogáért , mint Írországban, Törökországban, Dél- Afrikában, Indiában és Pakisztánban és más helyeken is láthatjuk, a liberálisok elárulják az általuk támogatott önrendelkezéshez való jogot azzal, hogy majdnem teljes mértékben elutasítják egy etnikai (és végső soron őshonos) csoport jogainak elismerését: a zsidókét. A poszt-imperialista államok közül csak egyetlenegyet közösítenek ki szégyenletes módon: Izraelt. A retorika, mely szerint az izraeliek imperialisták, gyarmatosítók vagy fasiszták lennének azt a benyomást kelti, mintha Izrael ellenségei semmit sem tudnának a hatalmas Ottomán birodalomról, az utolsó legitim rendszerről, amely jogot formált azoknak a területeknek az ellenőrzésére, melyekből aztán Szíria, Libanon, Jordánia , Izrael és a vitatott területek előbukkantak. „A Palesztina szabad lesz” –t skandáló tüntetők szemlátomást nem ismerik túlságosan a történelmet. Az izraeliek, akárcsak a szomszédos országok állampolgárai olyan nép, amelyet a muszlim ottománok zsarnoksága alól szabadítottak fel, és azért nyertek új sorsot, mert Európa imperialista erői, a Népszövetség és az ENSZ a zsidó szuverenitás javára lemondtak uralkodáshoz való jogukról.
A mai új antiszemiták vagy figyelmen kívül hagyják vagy teljesen tudatlanok a zsidó diaszpóra hosszú és semmihez nem hasonlítható történetét illetően [4] Egyetlen más nép sem sóvárgott olyan sokáig és olyan kitartó intenzitással az önrendelkezés után, mint ők.
De hagyjuk most Izraelt egy pillanatra. Azoknak a liberális feministák az esetében is szemet szúrhat egy lényeges anomália, akik aktívan támogatják a muszlim fátyol viseletét, sőt, úgy döntenek hogy még az iszlám jog nőgyűlölete, a kényszerházasságok, a gyerekházasságok, a női nemi szervek csonkítása, a becsületgyilkosságok és a házasságtöréssel vádolt nők megkövezése fölött is szemet hunynak. Ez talán a képmutatás és a kettős mérce legvisszataszítóbb példája. Ők egyfelől még a nőkkel szembeni leghétköznapibb nyugati magatartásban is találnak kivetnivalót, azonban semmit sem tesznek a muszlim nők védelme érdekében, egyszerűen azért mert állítólag rasszista dolog elítélni a muszlimokat. Úgy tűnik, hogy a rasszistának bélyegzéstől való félelem sokkal fontosabb egyeseknek, mint az, hogy érdemlegesen foglalkozzanak egy ténylegesen elnyomott csoport emberi jogaival. Egy nyugati férfire, aki „tyúkoknak” nevezi a nőket, elemi erővel zúdulhat rá a feministák haragja, de egy muszlim férfit, aki megveri a feleségét, mert a Korán ezt tanácsolja neki, felmentenek, hiszen a feleségverés része az ő eltérő és állítólag sérthetetlen kultúrájának.
A Tablet magazinban közölt egyik tavalyi írásában Heather Rogers elmondja, hogyan utasította el eleinte a muszlim közösségeken belül uralkodó nőgyűlölet bírálatát abból a meggondolásból, hogy „a nyugatiaknak nincs joguk előírni a muszlimoknak, hogyan éljenek” és hogyan bagatellizálta el az iszlám becsületgyilkosságok számának növekedéséről folytatott vitákat. Mint írta, csak a későbbi reflexiók során kezdett olyan kérdéseket feltenni, hogy „miért nem emel szót több nem-muszlim feminista a muszlim többségű országokban elkövetett nőkkel szembeni erőszak ellen.” Aztán felhoz egy példát arra, hogyan torzítják el a liberális feministák a dolgokat: „Az interneten kutatva egy, a témáról folytatott baloldali eszmecsere maradványaira bukkantam, amely megpróbált néhány magyarázatot adni arra, miért dönt olyan sok nem muszlim nő a hallgatás mellett. Az egyik vita egy tanulmánnyal állt kapcsolatban, amelyet Adele Wilde-Blavatsky írt 2012-ben a The Feminist Wire-nak, egy feminista tanulmányokat tartalmazó online folyóiratnak. [A szerző] cikke, mely szerint a hidzsáb a férfi-elnyomás szimbóluma nagy vihart kavart. Az egyik válasz – amelyet 77 akadémikus, író és aktivista írt alá – szerint az esszé nem más, mint Wilde-Blavatsky a ’feministák előjogairól és hatalmáról’ szóló hitvallása. Ahelyett hogy támogatta volna a vitát, The Feminist Wire szerkesztői közössége eltávolította a kommenteket és velük együtt a tanulmányt is.”
Roger a 2010-es esetet is idézi, amikor az Amnesty International kirúgta a Nemek osztályának (Gender Unit) az igazgatóját, Gita Sahgalt , aki tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy a jogvédő szervezet egy hírhedt nőgyűlölővel, Moazzem Beggel szövetkezik. A szélőséges tálib harcos még mindig nem hajlandó elítélni a nők halálra kövezését. Sahgalnak, a muszlim nők általános érdekeit védelmező szekuláris ázsiai asszonynak érdemei elvitathatatlanok és azok is maradnak. De az Amnesty International, egy baloldali, nem kormányzati civil szervezet (NGO) előbbre valónak tekinti a muszlimbarát politikát a női jogoknál – figyelemreméltó lépés ez a világ legismertebb emberjogi szervezetétől.
Meglepő, de korántsem váratlan, hogy találunk olyan békeharcos szervezeteket és politikai vezetőket is, akik erőszakos és intoleráns véleményeket és csoportokat támogatnak. A legegyszerűbb példa Jeremy Corbyné, a brit Munkáspárt jelenlegi elnökéé. Corbyn a háborút tartja a legutolsó szóba jöhető megoldásnak, és számos háborúellenes mozgalomban, pl. a Kampány a nukleáris leszerelésért-ben (Campaign for Nuclear Disarmament / CND ) vagy a hiper-pacifista Stop the War Coalition (Állítsátok meg a háborút koalíció)- ban vállalt aktív szerepet. Ez felvilágosítást ad jelenlegi, parlamentbeli álláspontjáról is. Folyamatosan tiltakozik a Trident – Nagy Britannia nukleáris rakéta – arzenálja megújítása ellen is. Mindezek fényében joggal tételeznénk fel, hogy Corbyn, extrém helyzetek kivételével ellenzi az erőszakot. De hogyan lehetséges akkor, hogy „barátaiként emleget” olyan brutális terrorszervezeteket, mint a Hamász és a Hezbollah ? Utóbbit az Arab Liga is terrorszervezetté nyilvánította március 11-én és mindkettő nyíltan vállalja , hogy programjuknak része a zsidók kiirtása is. Corbyn olyan diplomáciai nyelvi fordulatként igyekezett kimagyarázni [fentebbi kijelentését], amely a párbeszéd kontextusában értelmezendő. Párbeszéd? Ez a válasz azt bizonyítja, hogy Corbyn nem olvasta sem a Hamász Egyezményét [Hamas Convenant ] sem pedig a Hezbollah Risala maftuha-ját (Nyílt levél) Hogy is kezdeményezhet párbeszédet a Hamásszal egy békeapostol? Íme két mondat a chartából:
„A kezdeményezések, az úgynevezett békés megoldások és a nemzetközi konferenciák ellentmondásban vannak az Iszlám Ellenállási Mozgalom elveivel…A palesztin kérdésre nincs más megoldás, mint a dzsihád. A kezdeményezések, javaslatok és nemzetközi konferenciák nem egyebek puszta időpocséklásnál és hiábavaló erőfeszítésnél” [A szerző kiemelése]
Előttem van az Egyezménynek egy arab másolata is. A fordítás tökéletesen helyes.
És íme, a Hezbollah Nyílt levele, a fentebbihez nagyon hasonló mondanivalóval:
„Izrael elleni harcunk elsődleges kiindulópontja az, hogy a cionista entitás agresszív fogantatása pillanatától, tulajdonosaiktól elrabolt földekre épült, a muszlim nép jogainak megcsorbítása árán. Ezért harcunk csak ennek az entitásnak a megsemmisítésével érhet véget. Nem ismerünk el semmiféle vele kötött szerződést, tűzszünetet, béke-megállapodást, annak sem külön – sem összevont formáját.
Erélyesen elítélünk mindenfajta tárgyalási tervet Izraellel és minden tárgyaló felet ellenségeinknek tekintünk, az ilyesfajta tárgyalások ugyanis nem mások, mint Palesztina cionista megszállása legitimitásának elismerései. Ezért ellenezzük és elutasítjuk a David Camp Megállapodásokat, Fahd király javaslatait, a Fez-és Reagan tervet, a brezsnyevi és a francia-egyiptomi javaslatokat és valamennyi más olyan programot , amelyek a cionista entitás elismerését (akár közvetett elismerését is) magukban foglalják.” [A szerző kiemelése]
Van kedve valakinek párbeszédet folytatni? De párbeszéd iránti megszállottságában Corbyn még messzebbre ment. Egy hírhedt interjúban , amelyet Stephen Nolan, a Radio Ulster munkatársa készített vele, hatszor szegezte Corbynnek a kérdést: „Hajlandó elítélni azt, amit az IRA tett?” – a terrorista erőszak használatára utalva. Ő azonban egyetlen alkalommal sem volt hajlandó egyenes választ adni. Mint maga Nolan is fogalmazott az interjú elején, amikor a Daily Telegraph egy júniusi cikkéből idézett: „Ez egy ember, aki rokonszenvezett a ’80-as évek erőszakos ír republikanizmusával és két héttel az 1984-es brightoni bombázásokat követően meghívta a Commonsba az IRA képviselőit, 1987-ben pedig, egy Kifelé a csapatokkal –találkozón ő is egy pillanat csenddel tisztelgett az egyik SAS rajtaütés során megölt nyolc IRA-terrorista emlékének.” Ugyanő az az ember, aki meghívta a Hamász és a Hezbollah képviselőit az Egyesült Királyság parlamentjébe. Ezért és terroristákkal és antiszemitákkal való más közösködéseiért még a sokak által Izrael-ellenesnek tekintett The Guardian is élesen bírálta Corbynt.
De itt még nincs vége. Andrew Marr-el, Nagy – Britannia egyik legkiválóbb politikai újságírójával folytatott beszélgetése során Corbyn párbeszédre szólított fel az Iszlám Állammal. Egy hét múlva Toby Young az alábbi címmel írt cikket a Spectatorba: Jeremy Corbyn és a keményvonalas baloldal szántszándékkal szemet hunynak az iszlámista nácik gonosztettei fölött. Maga Corbyn természetesen nem vállalkozott arra, hogy a párbeszéd szellemében kedélyes csevelyt folytasson Abu Bakr al-Baghdadival, az Iszlám Állam önjelölt vezetőjével.
Mi az oka ennek a döbbenetes naivitásnak? A válasz részben megtalálható, ha újra belenézünk a Hamász Chartájába és a Hezbollah Nyílt Levelébe. Íme néhány mondat az előbbiből:
„Az Iszlám Ellenállási Mozgalom [azaz Hamasz] olyan időkben alakult meg, amikor az iszlám eltűnt az életből. A szabályok így megroppantak, az eszmék a fejük tetejére álltak, az értékek megváltoztak és gonosz emberek vették át az irányítást. Elnyomás és sötétség uralkodott, a gyávák olyanokká váltak, mint a tigrisek, a szülőföldeket bitorolják, az emberek szétszéledtek és arra kényszerültek, hogy a világ minden tájára vándoroljanak, az igazság állama megszűnt és a hamisság állama váltotta fel. Semmi sem maradt az eredeti helyén.”
És itt egy kijelentés az utóbbiból:
„Hogy kik a barátaink? A világ valamennyi, elnyomott népe.”
Más szavakkal, úgy a Hamász mint a Hezbollah állítólag azért létezik, hogy az elnyomottak jogaiért harcoljon, mint Franz Fanon A szerencsétlen Föld című filmje ábrázolta, a nyugati imperializmus és kolonializmus, az amerikai arrogancia, az egész világot átható zsidó/cionista, szabadkőműves összeesküvés áldozataiért. Melyik szocialista ne állna ki azért, hogy elítélje tulajdon népét és kultúráját, melyikük ne tagadná meg saját történelmét pusztán azért, hogy segítő kezet nyújtson ezeknek az áldozatoknak?!? Ha a Hamász, a Hezbollah, az Iszlám Állam, az al- Kaida , az iráni rezsim és az erőszak valamennyi hirdetője az elnyomott tömegek jogaiért vívott harc bajnokainak nevezik magukat, akkor vajon már meg is kell őket tapsolni, jutalmazni és finanszírozni?
És nemcsak a keményvonalas baloldal teszi el. A liberális sajtó széles palettája –pl. a New York Times, a Guardian, az Independent, a Haaretz, a politikusok és az egyházi vezetők széles körű konszenzusától kísérve boldogan újságolják nekünk valahányszor a terrorista csoportok ártatlan civileket ölnek, hogy ez nem az ő hibájuk, hogy az elnyomás, a körülmények amelyek között élnek állítólag nem adnak nekik más lehetőséget, mint hogy visszatámadjanak, hogy a palesztinok állítólag már feladták a reményt, hogy nekik és gyermekeiknek már nem maradt más lehetőségük, mint hogy lövöldözéssel és késeléssel törjenek maguknak utat, különben még több év kudarca, kétségbeesése és biztonsági intézkedése várna rájuk.
A nyugatiak nagy része sokat köszönhet sok valódi liberálisnak: a rabszolgaság eltörlését, a polgári jogok és a rasszizmus ellenesség ügyét, a homoszexuálisok jogainak elismerését, a fogyatékosok iránti empátiát, az ingyenes oktatást, a vallási türelmetlenség elleni kampányokat és még sokkal többet. Ezek az eredmények a liberálisok és sok más „jobboldali” vagy középutas , zsidó és keresztény erkölcsi normák szerint gondolkodók érdemei, akik az ENSZ Alapokmányának és az Egyetemes Emberi Jogok szellemében vélekednek [a világról] és egyre nagyobb mértékben érik magukat felelősnek az emberiségért. De számos ál -liberális árulta el ugyanezeket az értékeket és bizonyította be, hogy méltatlan tulajdon elődeihez – olyan emberekhez, akik sosem ültek volna egy asztaloz terroristákkal, sosem hazudtak volna Izraelről, sosem szították volna az antiszemitizmust és sosem tolerálták volna nők és gyerekek bántalmazását [5]. Minden valószínűség szerint ők sosem adták volna fel a nyugati civilizáció értékeit és sosem becsülték volna többre a borzalmasat az emberinél.
forrás: Gatestone Institute
A szerzőről:
Dr Denis MacEoin az iszlám és a közel kelet témáira szakosodott újságíró és akadémikus
ford: -kk –
Lábjegyzetek:
[1] Az ENSZ BT 242 (1967) hatálya alá eső nemetközi jog értelmében a megszállás tökéletesen törvényes. Ezt megerősítette a II. Osloi egyezmény XI.cikke is, ld. Alan Baker : „Izrael jogainak törvényes alapja a vitatott területeken” , 2013 január
[2] E „megsértések” nagyon részletes és a legteljesebb mértékben tendenciózus listáját lásd itt:
[3] A terrorizmus liberálisok általi támogatását nemrég a brit munkáspárt új vezetője, Jeremy Corbyn is bizonyította, aki hírhedt kijelentéseiben barátaiként emlegette a Hamászt és a Hezbollaht.
[4] A témát részletesebben tárgyalja Kenneth Marcus: Az antiszemitizmus definíciója, 6. fejezet (Kenneth Marcus, The Definition of Anti-Semitism, Oxford U.P., 2015, chapter 6)
[5] Nick Cohen : What’s Left? / Mi maradt ?, London, 2007 (lefordíthatatlan szójáték: left angolul bal irányt is jelent ) című könyve részletesen és ékesszólóan taglalja, hogyan tévesztett utat a politikai baloldal a huszadik-és a 21 század eleje folyamán.
Kapcsolódó
Miért nem tudja felfogni a baloldal, mi az az iszlám ?
A kultúrrelativizmus regresszív természete I.
A kultúrrelativizmus regresszív természete II.
Egzotikus divat vagy lopakodó sária ?
Német feministák: felejtsétek el az erőszakoskodó migránsokat ….
Periszkóp 
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!