FELHÍVÁS !!!!!

FELHÍVÁS !!!!!

Kedves barátaim,

Angolul jól tudó olvasóimat kérném, vegyék fel a kapcsolatot azokkal a külföldi lapokkal, amelyek jó eséllyel érdeklődéssel fogadnák a budapesti rabbiképző mellett, kétes forrásokból (pl. terrorszervezetek által) finanszírozott alapítványok „jóvoltából” nyíló iszlám „kulturális központ” hírét.

Akinek ideje, lehetősége van rá, kérem kerítsen rá sort olvasói levél, komment, valamilyen, a témába vágó lefordított hír formájában. (Én is folyamatosan ezt teszem, de minél többen dolgoznánk rajta, annál nagyobb esélye lenne, hogy az üzenet célba ér, időben ér célba és a megfelelő intenzitású nemzetközi visszhangot váltja ki.)

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy mindez önmagában nem elegendő a munkálatok leállításához. Az iszlámkritikus nemzetközi lapok, hírportálok, közösségek figyelmének kereszttüzében azonban ezt jóval nehezebb lenne zavartalanul folytatni. A legkedvezőbb forgatókönyv szerint egy nagyobb nemzetközi visszhang arra ösztönözhetné a döntésben illetékeseket (pl. Belügyminisztérium, Józsefvárosi Önkormányzat) hogy, mint nemrég kilátásba helyezték,visszavásárolják az ingatlant és /vagy ne adják beleegyezésüket ahhoz, hogy a rabbiképző közelében muszlim „kulturális rendezvényekre” kerüljön sor.

Megosztásra javasolt hírek:

 

Angol nyelven

Budapest : Huge Islamic Cultural Centre with al-Queda Ties is to be opened near the University of Jewish Studies

https://periszkop.wordpress.com/2016/09/01/budapest-huge-islamic-cultural-centre-with-al-queda-ties-is-to-be-opened-near-the-university-of-jewish-studies/

Salafist Center in the Heart of Budapest

https://periszkop.wordpress.com/2016/09/10/salafist-center-in-the-heart-of-budapest/

(A Dzsihádfigyelő nagyon részletes összefoglalójának fordítása). Pillanatnyilag ez a legteljesebb ilyen jellegű írás –  különös tekintettel a központot létrehozó Béke Alapítvány és „palesztin”  ügyvezetője több mint kétes hátterére.)

 

Magyarul:

Szalafista központ Budapest szívében

Szalafista központ Budapest szívében

 

 

ATV magyar nyelvű hírei:

Józsefváros tehetetlen, de csitítja a muszlim imaház miatt aggódókat

http://www.atv.hu/belfold/20160908-jozsefvaros-tehetetlen-de-csititja-a-muszlim-imahaz-miatt-aggodokat/hirkereso

„Korábban terrorcselekmény előkészítésének gyanújával tartóztatták le annak az alapítványnak a vezetőjét, amelyik most kulturális központot építene a 8. kerületi rabbi képző szomszédságában. A szervezet – mára már – blokkolt Facebook oldalának profilképén egy felfelé irányuló mutatóujj jelezte: szalafistákkal van dolgunk.”

Hatalmas muszlimimaház épül Budapest központjában

http://www.atv.hu/belfold/20160826-hatalmas-muszlim-imahaz-epul-budapest-belvarosaban

Józsefváros visszavásárolná a muszlim központ épületét

http://www.atv.hu/belfold/20160908-fordulat-jozsefvaros-visszavasarolna-a-muszlim-kozpont-epuletet

 

Kikkel lenne érdemes felvenni a kapcsolatot ?

A teljesség igénye nélkül íme néhány javaslat. A listát folyamatosan bővítem, és ezzel kapcsolatos ötleteket is örömmel fogadok.

 

Újságok

 

Israel Hayom: http://www.israelhayom.com/,

https://www.facebook.com/IsraelHayomEng/?fref=ts

Arutz Sheva : http://www.israelnationalnews.com/

https://www.facebook.com/IsraelNationalNews/?fref=ts

Jerusalem Post: http://www.jpost.com/

https://www.facebook.com/TheJerusalemPost/?fref=ts

https://www.facebook.com/JerusalemPostOpinion/?fref=ts

Jewish Press: http://www.jewishpress.com/

https://www.facebook.com/JewishPress/?fref=ts

Jewish News Service: http://www.jns.org/

Israelly Cool: http://www.israellycool.com/

https://www.facebook.com/israellycoolblog/?fref=ts

TabletMag: http://www.tabletmag.com/

https://www.facebook.com/TabletMag/

Jews News : http://www.jewsnews.co.il/

https://www.facebook.com/jewsnews/?fref=ts

Elders of Zion http://elderofziyon.blogspot.com/

Express: http://www.express.co.uk/

https://www.facebook.com/DailyExpress/?fref=ts

Middle East Forum: http://www.meforum.org/

https://www.facebook.com/Middle.East.Forum/?fref=ts

Middle East Truth: Supporting Israel with Facts

http://www.mideasttruth.com/index.shtml

https://www.facebook.com/MidEastTruth/?fref=ts

MEMRI: http://www.memri.org/

https://www.facebook.com/memri.org/?fref=ts

Gatestone Institute: https://www.gatestoneinstitute.org

https://www.facebook.com/Gatestone.Institute/?fref=ts

Breibart  https://www.facebook.com/Breitbart/?fref=ts

http://www.breitbart.com/

 Breibart London https://www.facebook.com/BreitbartLondon/?fref=ts

Frontpage Magazin http://www.frontpagemag.com/

https://www.facebook.com/frontpagemag/?fref=ts

Telegraph http://www.telegraph.co.uk/

https://www.facebook.com/TELEGRAPH.CO.UK/?fref=ts

Daily Mail : http://www.dailymail.co.uk/

https://www.facebook.com/DailyMail/?fref=ts

FoxNews : http://insider.foxnews.com/

https://www.facebook.com/FoxNews/?fref=ts

 IBTimes http://www.ibtimes.com/

https://www.facebook.com/IBTimes/?fref=ts

WSJ : http://www.wsj.com/

https://www.facebook.com/wsj/?fref=ts

Counterjihad Report: https://counterjihadreport.com/

https://www.facebook.com/counterjihadreport/?ref=ts&fref=ts

Counterjihad com : http://counterjihad.com/

https://www.facebook.com/thecounterjihad/?ref=ts&fref=ts

The Religion of Peace

https://www.facebook.com/The-Religion-of-Peace-500765173311433/?fref=ts

Speisa: http://speisa.com/

https://www.facebook.com/Speisa/?fref=ts

Clarion Project: http://www.clarionproject.org/

https://www.facebook.com/ClarionProject/?fref=ts

The Muslim Issue: https://themuslimissue.wordpress.com

The Muslim Issue European Page : https://www.facebook.com/The-Muslim-Issue-European-Page-550716821733491/

Jihad Watch: https://www.facebook.com/JihadWatch/?fref=ts

Gates of Vienna http://gatesofvienna.net/

https://www.facebook.com/2GatesofVienna/?ref=ts&fref=ts

Vlad Tepes blog http://vladtepesblog.com/

 

Iszlámkritikus bloggerek, előadók, aktivisták

 

David Horowitz Freedom Center : https://www.facebook.com/horowitzfreedomcenter/?ref=ts&fref=ts

Ami Horowitz : https://www.facebook.com/ami.horowitz?ref=ts&fref=ts

Daniel Pipes: https://www.facebook.com/daniel.pipes.mef?fref=ts

Daniel Greenfield: https://www.facebook.com/DanielGreenfieldSultanKnishBlog/?ref=ts&fref=ts

Robert Spencer: https://www.facebook.com/robertspencerJW/?fref=ts

Pamela Geller

https://www.facebook.com/pamelageller/?fref=ts

https://www.facebook.com/profile.php?id=505051562&fref=ts

Aynaaz Anni Cyrrus : https://www.facebook.com/aynazcyrus?fref=ts

Adina Kutnicki : https://www.facebook.com/adina.kutnicki.1?fref=ts

Jamie Glazov: https://www.facebook.com/jamie.glazov/?fref=ts

The Glazov Gang : https://www.facebook.com/glazovgang/?fref=ts

Raheem Kassam: https://www.facebook.com/raheemjkassam/?fref=ts

Milo Yiannopulos: https://www.facebook.com/myiannopoulos/?fref=ts

Melanie Phillips:  https://www.facebook.com/profile.php?id=100006656805273&fref=ts

Caroline Glick: https://www.facebook.com/caroline.glick.5?fref=ts

Tommy Robinson: https://www.facebook.com/thetommyrobinson/?fref=ts

 

Szervezetek, közösségi oldalak

Pegida Dresden

https://www.facebook.com/pegidaevofficial/?fref=ts

Pegida UK https://www.facebook.com/PegidaUKOfficial/?fref=ts

 

Minta:

 

Én az alábbi kísérőlevelet küldtem szét. Mintának javasolnám, de természetesen alakítsatok, javítsatok rajta, szükség szerint:

 

Subject:

Budapest: Islamic Cultural Centre with al-Queda Ties is to be Opened Near the University of Jewish Studies

 

Dear Sirs,

I’d like to inform you about certain really worrysome developements in the life of the Budapest Jewish Community.

A Muslim prayer house and cultural centre is to be opened in the eighth district of  Budapest, Gutenberg square 1. The building is located opposite the Budapest University of Jewish Studies, a rabbinical seminary.

The cultural centre is run by the Charity Peace Foundation – a religious and educational foundation representing adherents of the Muslim faith in Hungary

However, the Charity Peace Foundation is known not only for its vibrant cultural activity. The organisation was suspected previously with illegal arm- trafficing and ties to different terrorist groups, including al- Qaeda.

The president of the board of trustees of the foundation,Tayseer Saleh, a „Palestinian” dentist settled in Hungary was arrested in March 2004 and accused of plotting to bomb a Budapest Jewish museum but he was later released. However, he is notorious about his anti-western and Judeophobic views which he spreads as the head of Dar as-Salam mosque community.

Dr. Elfatih Hassenein is among the founders of the Charity Peace organisation . He is also the founder of the dubious “charity organisation” with radical islamist ties, involved in multiple terror activity, called the Third World Relief Agency (TWRA).

The idea of establishing an Islamic „Cultural Center” headed by an al-Queda sponsored „charity organisation” in the neighbourhood of a Rabbinical University is really outrageous. The news haven’t been covered yet by the English press, althought it would be an emergency.

In spite of the protests of the Budapest Jewish Community, relevant interferences from the Hungarian government are quite unlikely. Meanwhile in conservative circles Hungary is widely respected for its fight against illegal Muslim immigration and for the efforts made to protect its borders, the Hungarian government is quite lenient with the wealthy investors coming from the Muslim world. Even if they have a more than dubious background.

The construction works on the property located on Guteberg square are performed with utmost discrecy. The workers have been working for months when a local newspaper (ATV.hu) leaked out the story. The Józsefváros Local Council, in charge for the area, denied any knowledge of the fact that te building will house an Islamist cultural centre. (Certainly because the huge amounts of bribing money, but we don’t have proofs for this)

On the anti-islamist and pro- Israel blog Periszkop, there are some details in English about what we know so far:

https://periszkop.wordpress.com/2016/09/01/budapest-huge-islamic-cultural-centre-with-al-queda-ties-is-to-be-opened-near-the-university-of-jewish-studies/

There are also enclosed  there a list of related articles, part of them are in Hungarian, but English material is also available.

Although there are not too much to be done, a wide international echo might exercise pressure on the decision makers in charge to urge the management of  Charity Peace Foundation  to quit the project and to find an other location for the planned „cultural  center” .

I also think the issue deserves wide publicity and further investigation by the Jewish and anti-islamist press all over the world. Hope that the enclosed articles provide useful informations to start it.

Thank you in advance for your time and attention.

Looking forward for your feedback

Best regards

(name)

 

 

 

További címek (a lista bővül)

 

Reklámok

Ferenc pápa: bolond vagy csak az iszlám miatt hazudik? | Raymond Ibrahim | FrontPage Magazine

Ferenc pápa: bolond vagy csak az iszlám miatt hazudik? | Raymond Ibrahim | FrontPage Magazine

FrontPage Magazine

Egy olyan időszakban, amikor muzulmánok – az iszlám nevében – világszerte rettegésben tartják és mészárolják a nem-muzulmánokat, Ferenc pápa, a katolikus egyház feje , folyamatosan megpróbálja eltávolítani az iszlámtól az erőszakot.

“Ferenc pápa: bolond vagy csak az iszlám miatt hazudik? | Raymond Ibrahim | FrontPage Magazine” Tovább olvasása

Brexit – a tömeges migrációra és az ISIS-re adott válasz

Brexit – a tömeges migrációra és az ISIS-re adott válasz

A 2016 –os év olyan évként vonul majd a köztudatba, amikor a közel- keleti krízisek begyűrűztek Nyugatra, társadalmi változásokat, széles körben érzékelhető politikai zűrzavart vonva maguk után.

És ez még csak a kezdet…

“Brexit – a tömeges migrációra és az ISIS-re adott válasz” Tovább olvasása

Posztjaim, amelyeket eltüntetett a Facebook

Posztjaim, amelyeket eltüntetett a Facebook

Köztudott, hogy a Facebook időről –időre törli a neki nem tetsző posztokat. Kellemetlen felismerés, hogy ez alól a Periszkóp blog híroldala sem kivétel.

“Posztjaim, amelyeket eltüntetett a Facebook” Tovább olvasása

Molenbeek Rómában

Molenbeek Rómában

A római Molenbeekben hallgatnak a [brüsszeli] mészárlásokról

Rómában – más nyugat-európai nagyvárosokhoz hasonlóan egyre nagyobb veszélyt jelentenek a beilleszkedésre szemlátomást semmi hajlandóságot nem mutató, a társadalmon belüli társadalomként működő, zárt muszlim közösségek. A dzsihádisták könnyen toborozhatnak híveket a körükből. Az aggasztó állapotokra hívja fel a figyelmet az alábbi, nem sokkal a brüsszeli terrortámadások után készült dokumentumfilm is.

“Molenbeek Rómában” Tovább olvasása

Liberálisok, akik ellentmondásba keverednek magukkal

Liberálisok, akik ellentmondásba keverednek magukkal

 

Denis MacEoin

 

–        Számos liberális – nem utolsó sorban az a nagyszámú diák, aki részt vesz az egyetemeken zajló, Izraelt, a zsidókat, a fehéreket és más állítólagos közellenségeket démonizáló tevékenységekben – úgy morális mint politikai szempontból nagyfokú zavarodottságban szenved, hogy azt ne mondjuk, mélységesen szelektívek és bigottak, gyakran közvetlenül ellentmondva saját, a békéről, a toleranciáról, a sokféleségről és a multikulturalizmusról hangoztatott eszméiknek.

–        Ezek a liberálisok ismételten meghazudtolják tulajdon ideáljaikat – különösen amikor a szólásszabadság, Izrael, a Közel- Kelet, az iszlám és a muzulmán nők jogai kerülnek szóba. Számos önjelölt liberális viselkedése hasonlít kísértetiesen a nácik viselkedéséhez a Harmadik Birodalom első éveiben.

–        Úgy tűnhet, bármit tesznek is az izraeliek és kormányuk, ezt [a világ] egyetlen kézlegyintéssel intézi el: ez semmi más, mint puszta eltussolás, amely arra irányul, hogy eltereljék a figyelmet Izrael „eredendő bűnéről”: zsidó mivoltáról

–        Visszaélve a politikai korrektség eszközeivel és a multikulturalizmus egy abszolutista változatához ragaszkodva, a liberalizmus számos híve gyakran elárulja azokat az eszméket, amelyekért a korábbi emberjogi aktivisták, feministák, anti – rasszisták és szabadságharcosok küzdöttek, sőt még életüket is feláldozták értük.

–        Az Amnesty International, egy baloldali, nem kormányzati civil szervezet (NGO) előbbre valónak tekinti a muszlimbarát politikát a női jogoknál – figyelemreméltó lépés ez a világ legismertebb emberjogi szervezetétől.

 

“Liberálisok, akik ellentmondásba keverednek magukkal” Tovább olvasása

A 9/11 –es terroristákat védő polgármestert választottak a londoniak

A 9/11 –es terroristákat védő polgármestert választottak a londoniak

 

Nem akármilyen muszlim polgármestere lesz Londonnak – hívja fel a figyelmet Raheem Kassam, a Breibart újságírója. A 45 éves, a baloldali munkáspárt színeiben indult Sadiq Khan nem csupán az antiszemiták, hanem az iszlám szélsőségeseknek is kedvence. Így kezdődik a vég?

Raheem Kassam még a választások előtt írt cikkének átszerkesztett változata:

“A 9/11 –es terroristákat védő polgármestert választottak a londoniak” Tovább olvasása