Az ISIS támogatja a rohingja militánsokat ?

Az ISIS támogatja a rohingja militánsokat ?

Az izraeli -palesztin konfliktus forgatókönyve több szempontból hasonlít a rohingja krízisre (azzal a különbséggel, hogy az IDF a legmesszebbmenőkig tekintettel van a terroristák emberi jogaira, míg a myanmari hadsereg nem mindig válogat a módszereiben.) A nemzetközi közösség azonban itt is – ott is kettős mércét alkalmaz: krokodilkönnyeket hullat az iszlamistákért, több milliónyi áldozatuk azonban hidegen hagyja őket. Azok önvédelmi reakcióit, akik behódolás helyett az életben maradást választják pedig minden esetben könyörtelenül megtorolja. Shipan Kumer Basu, a Jerusalem Online bangladeshi tudósítójának jegyzete:

“Az ISIS támogatja a rohingja militánsokat ?” Tovább olvasása

Reklámok

A radikális iszlám kérdése kikerült Trump elnök látóteréből

A radikális iszlám kérdése kikerült Trump elnök látóteréből

Ayaan Hirshi Ali röviden, velősen azoknak, akik az egyre nyilvánvalóbb tények ellenére is makacsul hisznek Trumpban. Hirshi korábban, akárcsak oly sokan közülünk, mellszélességgel támogatta, mert reménykedett benne, hogy az Egyesült Államok új kormánya elhozza a régóta esedékes változásokat. Ezek elmaradása nyilván nem egyetlen ember „érdeme”, de azért Trump nagyon is felelős a történtekért.

“A radikális iszlám kérdése kikerült Trump elnök látóteréből” Tovább olvasása

A kisebbik rossz…?

A kisebbik rossz…?

 

„Először fordul elő, hogy nem Izrael jelenti a legnagyobb fenyegetést a mérsékelt arab világ számára” – mutatott rá Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter a február 26-i Müncheni Biztonsági Konferencián. A védelmi miniszter arra szólította fel Izraelt, hogy működjön együtt a mérsékelt szunnita arab országokkal a radikális iszlám ellen folytatott harcban. Meglátása szerint a legnagyobb fenyegetést Irán jelenti a térségre, az izraeli-palesztin konfliktus rendezésének egyetlen lehetséges módját pedig a lakosságcserés kétállami megoldásban látja.

  • Nem kétséges, hogy az Izraelt folyamatosan és egyre durvábban fenyegető, egyre pimaszabbul fegyverkező Irán óriási fenyegetést jelent. Amennyiben hamarosan nukleáris fegyverek birtokába jut -vagy titokban talán már rendelkezik is ilyenekkel – már nem csupán a Közel – Keletre.
  • Hogy egy, akár lakosságcserével létrehozott független palesztin állam valóban békét hozna vagy csupán egy egész Izraelt lángba borító terrorfészek jelenlétére lenne garancia, már sokkal jobb kérdés. Mint e blogbejegyzésekben is többször szó volt róla, az utóbbi lehetőség sokkal valószínűbb. (Hogyan változtatta meg véleményét egy palesztinbarát amerikai újságíró , Engedjük megvalósulni a rémálmot, hozzunk létre egy valódi palesztin államot !  )
  • No, de Izrael leendő „mérsékelt” muszlim szövetségeseivel sincsenek annyira rendben a dolgok, mint amennyire a rózsaszín szemüveg mögül látszik. Különösen Szaúd – Arábia hagy kívánnivalót maga után – figyelmeztet a Jerusalem Post Van-e realitása az izraeli-szaúdi békejavaslatnak ? című cikke. Részletek Jackie Hogi az Army Radio arab ügyekkel foglalkozó szakértőjének elemzéséből :
Darura akasztott emberek a "mérsékelt" Szaúd - Arábiában
Darura akasztott emberek a “mérsékelt” Szaúd – Arábiában

Az izraeli vezetők Szaúd – Arábiával és Öböl-menti szomszédaikkal való kapcsolataik javításáról beszélnek. Csakhogy meglehet: a szaúdiak ugyanannyira fondorlatosak és felforgatók, mint iráni vetélytársaik.

„Igen, létezik együttműködés Izrael és ezek között az államok között, de ennek részletei nem tárhatók a nyilvánosság elé.” – nyilatkozta Israel Katz hírszerzési miniszter. „És ez az együttműködés jelentősen javulni fog a jövőben, mivel az Egyesült Államok irányítja majd. Elsődleges célja Irán megállítása és kiszorítása a térségből.”

A minisztereknek (Avigdor Libermann és Israel Katz) igazuk van: Irán Izrael elleni áskálódása rekordméreteket ölt az utóbbi időben. Az irániak, felbuzdulva azon, hogy sikeresen megmentették az Assad-rendszert Szíriában csendes háborút indítottak Izrael ellen. Két fronton támadnak. Gázában fegyverekkel és pénzzel látják el a Hamász katonai szárnyát. Az északi határon fáradhatatlanul azon ügyködnek, hogy olyan precíziós rakétákkal töltsék fel a Hezbollah fegyverraktárait, amelyek valószínűleg képesek károkat okozni az IDF-nek és a légierőknek. Több mint tíz évvel a libanoni háború után a Hezbollah ismét olyan fegyveres testületté vált, amely vetekszik egy nemzeti hadsereggel. Néhány évvel ezelőtt Irán egy harmadik fronton is támadást akart indítani Izrael ellen: katonai támaszpontokat próbált létesíteni a Golán Fennsíkon. A magas beosztású iráni parancsnokokkal azonban, akik az izraeli-szíriai határ közelébe utaztak (a külföldi hírforrások szerint) izraeli légicsapás végzett. (…)

„Három problémánk van, amivel foglalkoznunk kell:Irán, Irán és Irán” – szögezte le Avigdor Liebermann a müncheni biztonsági konferencián. Az izraeli közbeszédben Irán nyílt ellenséggént szerepel. Másfelől a szaúdiak a mérsékeltek imázsát öltötték magukra: ők a jó tömb vezetői. És Rijád csakugyan nem nyílt ellensége Izraelnek, ahogy nyíltan nem is támogat olyan csoportokat, amelyek ártani akarnak a zsidó államnak. Ennek ellenére a kép ilyetén, fekete-fehéren való ábrázolása távolról sem helytálló. (…)

 

A szaúdi kezdeményezés

 

A szaúdi rezsim ugyanolyan mérvű felforgató tevékenységet folytat a Közel-Keleten, mint az irániak. Libanonban a szunnitákat támogatják, akiknek legrangosabb képviselőjük, Sa’ad Hariri szaúdi állampolgárságú. Legalább annyi beleszólásuk van minden fontos politikai lépésbe Bejrútban, mint Iránnak. Az utóbbi két évben Jemenben is beavatkoztak a siíta milíciák ellen folytatott véres harcba. Ezeket a csatákat főleg a levegőből vívják és ártatlan civil áldozatokat is követel.

 Működő szólásszabadság Szaúd- Arábiában. Raif Badawit 10 év börtönbüntetésre, 1000 db, 20 hét alatt végrehajtandó botütésre, valamint 266.600 dollár bírságra ítélték, mert blogbejegyzéseivel megsértette az iszlámot. Az első 50 botütést 2015 januárjában mérték rá, Jeddah egyik terén. A látványosságra több száz bámészkodó tartott igényt.

Működő szólásszabadság Szaúd- Arábiában. Raif Badawit 10 év börtönbüntetésre, 1000 db, 20 hét alatt végrehajtandó botütésre, valamint 266.600 dollár bírságra ítélték, mert blogbejegyzéseivel megsértette az iszlámot. Az első 50 botütést 2015 januárjában mérték rá, Jeddah egyik terén. A látványosságra több száz bámészkodó tartott igényt.

Az iráni befolyást ellensúlyozandó, Irakban kezdettől fogva az al- Kaidát támogatták -ezt a Szaddam Husszein és a Ba ‘ath rendszer maradék emberei által létrehozott csoportot. A szaúdiak abban a Bahrainban is aktívak, ahol egy szunnita uralkodó gyakorol ellenőrzést a másodosztályú, többségében siíta populáció felett. Ez a gyakran iráni támogatást élvező csoport folyamatos, fenyegetést jelent a vezetésre. A szaúdiak az uralkodó réteget támogatják: Hamad bin Isa Al Khalifa király folyamatos, katonai és titkosszolgálati jellegű segítséget kap ahhoz, hogy szembeszálljanak a siíta ellenállókkal.

A szaudiak azonban az utóbbi évek folyamán mégiscsak Szíriának nyújtották a legnagyobb támogatást: több tízmilliárd dollárt. Rijád tulajdonképpen a Bashar Asszad megdöntésére irányuló háború legjelentősebb generátora. 2011 nyarán, röviddel az után, hogy kezdetét vette a polgárháború, a szaúdiak eltökélték, hogy megdöntik a szíriai rezsimet, bármilyen következményekkel járjon is. Ennek érdekében pénzelni kezdték a helyi milíciákat és egyes szíriai csoportokat. Fegyverekkel is ellátták őket, valamint katonai kiképzést is biztosítottak számukra.
Szaúdi hírszerzők tervezték és alakították ki azt a működési szabályzatot, amelynek szellemében szomszédaik harcba indultak Asszad ellen. Később további országok csatlakoztak a felkelők támogatásához:Katar, Törökország és az Egyesült Arab Emirátusok. De a szaúdiak voltak a művelet éllovasai. Ha a szunnita koalíció nem üzent volna hadat Damaszkusznak, Asszadnak nem kellett volna olyan, kompromisszumot nem tűrő módon védekeznie s így azt a több százezer ártatlan civilt sem mészárolták volna le, illetve nem kellett volna annyi embernek elmenekülni az országból.

A szíriai háború bizonyos, kritikus mozzanataiban úgy tűnt: sikeres lesz a rijádi terv és összeomlik a Ba’ath rendszer. Csakhogy aztán Irán és a Hezbollah összefogott és megmentésére sietett. Súlyos véráldozatok árán megmentették, később pedig az oroszok is csatlakoztak, megmentve Damaszkuszt a totális összeomlástól. Legalábbis egyelőre. Az évek során a szaúdiak és kathari testvéreik , az általuk ellenőrzött arab műholdas tévécsatornákon keresztül megpróbálták olyan zsarnokként beállítani Asszadot, aki módszeresen gyilkolja a népét. A zsarnoki szíriai rezsim valóban háborút indított és tulajdon, frakciókra szakadozott polgárai életére tört. Ez sok esetben azt jelentette, hogy egész épületeket omlasztottak rá lakóikra. Ennek ellenére a szaúdiak és a katariak által tálalt médiatudósítások eltekintettek annak részletezésétől, hogyan is vették ki részüket ezek az országok azoknak a lázadó csapatoknak a létrehozatalából és finanszírozásából, akik elkeseredett harcra kényszerítették Asszadot.

A szaúdiak e terepeken folytatott felforgató tevékenysége pontos tükörképe annak, ahogy Irán veszi ki részét a terrorizmusból és a térség rezsimjeinek gyengítéséből. Csakhogy a szaúdiak gazdagabbak az irániaknál. Egyébként pontosan ugyanannyira kártékonyak, mint amazok, de a Nyugat hallgatólagos beleegyezésével folytatják tevékenységüket. Ők azonban inkább csendben dolgoznak, a távolból mozgatják a szálakat és főleg zsoldosokon keresztül tevékenykednek.(…)

Izraelben ott vannak azok, akik a teljes szíriai polgárháború folyamán azt hitték, hogy Izrael nyert valamit a Rijádban kiagyalt, Asszad elűzésére irányuló kampányból. Csakhogy ez nem állta ki a valóság próbáját. Izraelnek rózsacsokrokat kellene küldenie a rezsim megmentőinek. Ha az Öböl-menti államoknak – Katz miniszter szerint a barátainknak- sikerült volna megdönteniük a damaszkuszi kormányt, egy második Irak jött volna létre Izrael tőszomszédságában. Akkor senki sem tudta volna megakadályozni, hogy az ISIS ne jöjjön el az északi határhoz, a Golán fennsíkon, ahonnan folyamatosan támadták volna a zsidó közösségeket. Ugyanolyan front alakult volna ki, mint amilyen a sinai-határon. (…)

Jóllehet Iránt jogosan éri kritika az emberi jogok megsértése miatt, Szaúd – Arábiában is meglehetősen problémás a helyzet.

(…) Adott egy, a XIV Lajoséra emlékeztető királyság, amelynek élén ímmár 90 éve ugyanaz a család áll, és amely úgy hagyományozza az örökösi címet apáról fiúra, mintha az ország a saját tulajdona lenne. Megválasztott parlament nincs, csak egy „miniszteri tanács”, amelynek tagjait a király nevezi ki, és nincs olyan választási rendszer sem, amellyel királyt vagy törvényhozói testületet lehetne választani. Irán teljes joggal a Nyugat fekete báránya, de a keserű igazság az, hogy jópár szaúdi állampolgár lakna szívesebben az Iráni Iszlám Köztársaságban, ha módjában állna.

Netanyahu kísérlete

 

Izraelnek nem csupán megengedett titkos együttműködési szerződéseket kötnie olyan országokkal, amelyek segíthetnek megvédeni magát, hanem ez egyenesen kötelessége is. Tételezzük fel, hogy a szaúdi rezsimmel lehetséges ilyen megállapodásokat eszközölni. De még ebben az esetben is, az ilyesfajta kapcsolatoknak nyilvános párbeszéd tárgyát kell képezniük. Nem azért, hogy az újságírók kíváncsiságát kielégítsék, hanem hogy megkíméljenek az olyasfajta kudarcoktól és veszteségektől, mint Egyiptom esetén. (…)

Bár a szaúdiakkal túlságosan korai még békéről tárgyalni, egy olyan erős, demokratikus államnak, mint Izrael, a jövőben sincs semmi oka titkos műveletekben részt venni egy zsarnoki állammal csak azért, mert annak szüksége van rá. Szaúd – Arábia nem ennyire fontos katonai és diplomáciai hatalom. A térség egyik legdörzsöltebb rezsimjéről van szó, amelynek jóformán fogantatása óta meg kell küzdenie a túlélésért. Stratégiai érdekeinek teljes térképét soha nem fogjuk megismerni. Lehet lovat lopni a szaúdiakkal, de soha nem lehetsz biztos benne, hogy ezzel egy időben nem fognak a te istállódból is elkötni egy lovat. (…)

Az Izraellel szemben viszonylag toleráns arab államokkal való együttműködést nem csupán a közös iráni ellenség indokolná, hanem két másik egyszerű emberi igény is: nehéz időben szükség van valakire, akire támaszkodni lehet, másfelől az üzleti lehetőség. Izrael nem csupán katonai hatalom, hanem jelentős technológiai , kereskedelmi és diplomáciai erőt is képvisel. Nem csupán a kormányok közelednek tehát Izraelhez, hanem titokban az arab politikusok, különféle üzletemberek és más személyek is. Mindenki azt keresi, amiben hiányt szenved: munkavállalási engedélyt, menekültstátuszt, titkosszolgálati együttműködést, jövőbeli kapcsolatok megalapozását, több milliárd dolláros üzleteket. (…)

Ez az egyre erősödő tendencia kreatív megoldásokra ösztönözte az izraeli miniszterelnököt és az izraeli védelmi intézmények vezetőit. „Eddig mindig azt mondták, hogy abban a pillanatban, amikor haladást, áttörést érünk el a békefolyamatban a palesztinokkal, az egész arab világgal is békét köthetünk. De egyre gyakrabban gondolok arra, hogy a folyamat fordított irányban is működhet. Az arab világgal való kapcsolataink normalizálódása, fejlődése hozzásegíthet ahhoz, hogy egy reálisabb és stabilabb békét kössünk a palesztinokkal.”- nyilatkozta Netanyahu.

Más szavakkal a miniszterelnök egy olyan utat talált a békéhez, amely megkerüli Ramallaht.

Érdekes, kreatív gondolkodásból inspirálódott kísérleti léggömb volt, és az volt a célja, hogy megmentse Izraelt a viszonylagos elszigeteltségtől és az arab bojkott történelmi jelentőségű megtörését eredményezze. Ennek ellenére miután a miniszterelnök hangot adott elképzelésének, az arab fővárosok, élükön Rijáddal, elutasították az ötletet. Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság vezetőjét a velük folytatott tárgyalásokon az arab vezetők biztosították afelől:”Nem fogunk eladni benneteket”, majd egyértelművé tették: a palesztin probléma megoldása nélkül nem kötnek megállapodást Izraellel.
Hogyhogy nem ugrott azonnal Szíúd – Arábia, a „mérsékelt” arab királyság és a szunnita világ vezetője, kapva – kapva az izgalmas ajánlaton? Rossz kérdés. Helyesebb lenne úgy feltenni: miért is ugrott volna? Sajnálatos módon a szaúdiakat nem érdekli a béke Izraellel. És nem érdekli Arab Emirátusok-beli testvéreiket sem. Őket a kétféle egzisztenciális fenyegetés érdekli. A kívül jövő: Irán, amely közel van és veszélyes. A belső: a szélsőséges iszlám. Egy olyasfajta békemegállapodás Izraellel, amely nem oldja meg a palesztin problémát, csak feljogosítaná két ellenségüket arra, hogy harcoljanak a szaúdiak ellen. És a szaúdiaknak ez nem csupán fejfájást okoz, hanem valós veszélyt is jelent a számukra.

Hogyan változtatta meg véleményét egy palesztinbarát amerikai újságíró Izraelről és a konfliktusról

Hogyan változtatta meg véleményét egy palesztinbarát amerikai újságíró Izraelről és a konfliktusról

 

Hunter Stuart | Jerusalem Post

2017 február 15

 

Hunter Stuart mindössze egy évet dolgozott Izraelben és a Palesztin Hatóság által ellenőrzött területeken. Ennyi idő elég volt számára, hogy gyökeresen megváltozzon állásfoglalása a konfliktusról. A Jerusalem Post cikke. 

 

A szerző a Ramallah melletti Offer stuart börtön mellett haladt el a 2015 - ös zavargások idején
A szerző a Ramallah melletti Offer Stuart börtön mellett haladt el a 2015 – ös zavargások idején

2015 nyarán, mindössze három nappal azt követően, hogy Izraelbe költöztem másfél évre, hogy szabadúszó újságíróként riportokat készítsek a térségről, megírtam az izraeli- palesztin konfliktussal kapcsolatos érzéseimet. Egy New Yorkban élő barátom megjegyezte, érdekes lenne látni, hogy az izraeli élet változtat-e álláspontomon. Barátom valószínűleg sejtette, hogy a dolgok másképp festenek majd, ha közvetlen közelről nézem őket.

Ördöge volt.

Mielőtt Jeruzsálembe költöztem volna, teljes mellszélességgel támogattam a palesztinokat. Mint majdnem minden ismerősöm, protestánsként nőttem fel egy furcsa, politikailag korrekt New England-i városkában, ahol majdnem mindenki liberális volt körülöttem. És liberálisnak lenni Amerikában a hiedelmek egész panteonjával jár. Támogatod a pluralizmust, a toleranciát és a sokféleséget. Támogatod a melegjogokat, az abortuszhoz való jogot és az ellenőrzött fegyvertartást.

A hiedelem, miszerint Izrael igazságtalanul sanyargatja a palesztinokat, e panteon szerves részét képezi. Az Egyesült Államokban élő progresszívek zöme szerint Izrael agresszor, elnyomja a szegény, nemes arabokat, akiket oly brutálisan foszt meg szabadságától.

„Azt hiszem, Izraelnek fel kellene hagynia a teljes Gázai Övezet és a Nyugati Part nagy részének az ellenőrzésével” -írtam2015 július 15-én, egy, a jeruzsálemi Bakában levő új lakásom mellett levő parkban üldögélve. A megszállás kolonialista tett, amely semmi másra nem jó, mint hogy szenvedésbe, frusztrációba és kétségbeesésbe taszítsa a palesztinok millióit”.
Talán nem meglepő, hogy ez a nézet nem volt valami népszerű azoknak az embereknek a körében, akikkel az első néhány, Jeruzsálemben – ebben az izraeli mércével is konzervatív városban – találkoztam. A feleségem és én többé- kevésbé véletlenszerűen költöztünk a város zsidó részébe: az első Airbnb szálló, amely elfogadta egy szoba bérlésére vonatkozó kérelmünket, történetesen Nachlaotban volt, ahol még a hipszterek is vallásosak. Következésképpen mindenki, akivel érintkezésbe kerültem, zsidó volt és eltökélten Izrael- párti. Palesztinbarát nézeteimet gondosan lepleztem lőttük, mert túlságosan tartottam tőlük semhogy nagy dobra verjem őket. De biztos vagyok benne, hogy megérezték ellenszenvemet (később rájöttem, az izraelieknek hatodik érzékük van ehhez.)

Az első néhány, Jeruzsálemben töltött hetem alatt folyamatos vitákba keveredtem lakótársaimmal és környezetemmel a konfliktusról és a telepekről alkotott nézeteim miatt. A fehér, angolszász, protestáns New Englanddel ellentétben Izraelben senki nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy udvariasan elkerülje a kellemetlen politikai diskurzusokat. A tel-avivi üvegházon kívül a konfliktus mindenütt jelen van, az élet majdnem minden mozzanatát áthatva. Egyszerűen nem lehet megkerülni.

 

fakesztin-4
Az egyik ilyen vita folyamán az egyik lakótársam, egy laza, a harmincas éveinek közepén járó, amerikai -zsidó pasi úgy tűnt, hogy arra célozgat, valamennyi palesztin terrorista. Dühbe gurultam és azt mondtam neki, nagy tévedés terroristának bélyegezni az összes palesztint, hiszen csupán egy törpe kisebbségük támogatja a terrortámadásokat.

Akkor lakótársam egy határozott mozdulattal előkapta a laptopját, rákeresett a 2013-as Pew Research közvélemény-kutatás eredményeire és rábökött a képernyőre. Láttam, hogy a Pew-kutatók a muszlim világ több ezer lakóját kérdezték meg azt illetően, támogatják -e azokat az öngyilkos merénylőket, akik azért robbantják fel magukat a civilek között, „hogy megvédjék az iszlámot az ellenségeitől”. A közvélemény-kutatás szerint a palesztinok 62%-a tartja teljesen jogosnak ilyen körülmények között a civilek ellen intézett terrortámadásokat. De nem a Palesztin Hatóság által ellenőrzött területeken élők voltak az egyetlenek a muszlim világban, akik támogatták a terrorizmust, hanem elenyésző kivételektől eltekintve a muszlim világ valamennyi lakója, Libanonon, Egyiptomon át egészen Pakisztánig és Malajiziáig bezárólag.

Hajnalig huzakodtam a szobatársammal, nem engedve, hogy megnyerje a vitát. De a statisztika szöget ütött a fejeben.

Nem egészen egy hónap múlva, 2015 októberében elkezdődtek a zsidó izraeliek elleni palesztin terror támadások. Szinte egyetlen nap sem telt el anélkül, hogy egy dühös, fiatal palesztin ne késelt volna meg vagy ne akart volna elütni valakit a kocsijával. Jeruzsálemben rengeteg erőszakos cselekményt követtek el, néhányat alig néhány lépésnyire attól a lakástól, amelyben a feleségemmel éltem, dolgoztam és ahonnan nap mint nap vásárolni jártunk.
Eleinte nem sok rokonszenvvel viseltettem az izraeliekkel szemben. Tulajdonképpen, be kell vallanom, ellenérzéseket tápláltam. Úgy éreztem, ők az okai az erőszaknak. Legszívesebben megráztam volna őket és a képükbe mondom: „ Hagyjatok fel a Nyugati Part megszállásával, oldjátok fel a Gáza elleni blokádot és a palesztinok is felhagynak azzal, hogy gyilkolásszanak benneteket.” Ha nekem ez annyira világosnak tűnt, nem értettem, ők hogyhogy nem képesek felfogni, hogy ez az erőszak nem más, mint a kormányuk lépéseire adott természetes, bár meglehetősen kellemetlen reakció.

 

  1. epa05014239 Palestinian protesters fuel a burning barricade of tires during clashes with Israeli security forces in the West Bank city of Hebron, 06 November 2015. Palestinians have launched dozens of knife attacks against Israelis since early October, avenging perceived Israeli violations, denied by Israel, at al-Aqsa Mosque in Jerusalem. Israel has retaliated against Palestinian protesters hurling petrol bombs and rocks with tear gas, rubber bullets and also live ammunition, as well as undercover commandos.  EPA/ABED AL HASHLAMOUN

Csak akkor kezdtem világosabban látni az izraeliek szempontjait, amikor személyes tapasztalatot is szereztem az erőszakról. Amikor teljes gőzzel dübörgött a Késes Intifáda (ahogy később a köztudatba vonult), Silvanba, egy lepukkant kelet-jeruzsálemi környékre utaztam egy sztori kedvéért, amelyen dolgoztam.

De alighogy megérkeztem, egy 13 év körüli palesztin kölyök rám mutatott és elüvöltötte magát: „Yehud!”, ami zsidót jelent arabul. Azonnal odasereglett barátainak népes csapata, akik ott lógtak a közelben. Felém rohantak, szemük félelmetesen villogott. „Yehud! Yehud!”– kiabálták. A torkomba ugrott a szívem. „Ana mish Yehud”! „Ana mish Yerhud!” (Nem vagyok zsidó! Nem vagyok zsidó!”) – kiáltoztam folyamatosan. Azt is elmondtam nekik, szintén arabul, hogy egy olyan amerikai újságíró vagyok, aki „imádja Palesztinár”. Ettől lenyugodtak, de azt a pillantást, amelyet felém lövelltek amikor először megláttak, az életben nem fogom elfelejteni. Később, egy ammani házibulin találkoztam egy palesztin pasival, aki Silvanban nőtt fel. ”Ha zsidó lettél volna, valószínűleg megölnek.” – mondta.

Én egy darabban érkeztem haza Silvanból azon a napon .Mások nem voltak ennyire szerencsések. Jeruzsálemben és egész Izrael területén folytatódtak a zsidó izraeliek elleni terrortámadások. Hozzáállásom lassan változni kezdett – talán azért, mert az erőszak először érintett személyesen.

Azon kaptam magam, hogy amiatt aggódom, leszúrhatják a feleségemet, amint jön haza a munkából. Minden pillanatban, amikor telefonom megvillant, újabb támadásról szóló hírekről tudósítva, és nem voltam egy szobában vele, SMS-t küldtem neki, hogy megtudjam, jól van-e.

Aztán az egyik barátom, egy idősebb zsidó férfi, aki meghívott vacsorára feleségemmel a főváros Talpiot nevű részében levő lakásába, elmondta, hogy előző hónapban egyik, városi buszon utazó barátját meggyilkolta két palesztin. A lakásától nem messze történt. Nagyon is jól ismertem a történetet- és nem csak a hírekből, hiszen magam készítettem interjút a támadás egyik palesztin elkövetőjének a családjával. A család elmondta hogyan is szorították a perifériára a megszállásból fakadó, napi megaláztatások ezt az ígéretes ifjú vállalkozót.

 

lakin-coexist

Végül egy, a gyilkossal kimondottan rokonszenvező sztorit kerekítettem belőle egy Al Bawaba News című, jordán híroldalnak. Mivel egy kívül álló, elemző újságíró szemszögéből írtam a támadásról, képes voltam abból a perspektívából tenni amelyet (mint gyorsan rájöttem) a legtöbb hírforrás várt tőlem. Nevezetesen hogy a palesztin erőszakért Izrael a felelős. Csakhogy, amikor tudomást szereztem arról, hogy az egyik áldozat a barátom barátja volt, megváltozott a véleményem. Borzalmasan éreztem magam, hogy nyilvánosan dicsőítettem az egyik gyilkost. Richard Lakin, az egyik meggyilkolt férfi New Englandból származott, akárcsak jómagam, és angolt tanított egy jeruzsálemi iskolában palesztin és izraeli gyerekeknek. Ő hitt abban, hogy békét lehet kötni a palesztinokkal, és – mint fia mesélte, „nem hagyott volna ki egyetlen békemenetet sem.”

Vele ellentétben, a gyilkosai – akik a kelet-jeruzsálemi középosztály által lakott környékről származtak és a legtöbb palesztinhoz képest jómódban éltek – 20.000 sékelt kaptak azért, hogy gyáva módon a buszra támadjanak fegyvereikkel azon a reggelen. Több mint egy évvel az esetet követően még mindig láthatók azok a plakátok Kelet Jeruzsálemben, amelyek hősként ünneplik őket . (Az egyik támadót, a 22 éves Baha Aliyant a helyszínen megölték, a másodikat, a 23 éves Bilal Ranemet élve fogták el.)

Mivel immár személyesen is érintett a konfliktus, elkezdtem megkérdőjelezni, jól tettem -e hogy korábban annyira elnézően kezeltem a palesztin erőszak kérdését. A liberálisok, jogvédő csoportok és a média nagy része ennek ellenére Izraelt hibáztatja az őt ért támadások miatt. Ban Ki Moon pl. aki annak idején az ENSZ első embere volt azt mondta 2016 januárjában, amikor a környékembeli utcákat ártatlan izraeli civilek vére festette pirosra – hogy „a megszállásra adott reakció az emberi természet része.”. Pedig valójában , függetlenül attól hogy milyen a politikai helyzet, nincs igazolás egy másik ember meggyilkolására. Ban kijelentése mély sebet ütött bennem.

Hasonlóképpen, a mód, ahogy a nemzetközi civil szervezetek, az európai vezetők és mások bírálták Izraelt a terrorhullám idején tanúsított, „lődd főbe”-politikája miatt, egyre jobban dühített.

Majdnem minden más nemzet esetén amikor a rendőrség szembeszáll egy épp embereket gyilkoló terroristával, és agyonlövi, az emberjogi szervezetek meg sem pisszennek. Ez előfordul Egyiptomban, Szaúd – Arábiában, Bangladeshben, előfordul Németországban, Angliában, Franciaországban és Spanyolországban és holtbiztos elófordul az Egyesült Államokban (ld. a San Bernardinoban és az orlandói diszkóban elkövetett mészárlásokat, a bostoni maraton ideje alatti robbantásos merényleteket, meg a többit). Elítélte vajon az Amnesty International Barack Obamát vagy Abdel Fattah al-Sisit vagy Angela Merkelt vagy Francois Hollandet amikor a rendőrség megülte a terroristákat ? Nem. De Izraelt annál inkább.

Késekkel is szörnyű sebeket lehet ejteni. Ezért használnak éles lőszert az IDF a merénylők ellen. Forr: Jewsnews
Késekkel is szörnyű sebeket lehet ejteni. Ezért használnak éles lőszert az IDF a merénylők ellen.

Mi több, elkezdtem észrevenni, hogy a média szokatlan módon rágörcsölt arra, hogy Izrael erkölcsi fogyatékosságaira mindenáron felhívja a figyelmét. Még akkor is, ha más országok sokkal kifogásolhatóbb módon jártak el. Amikor Izrael azzal fenyegetőzött, hogy átköltöztet néhány palesztin mezőgazdasági sátort, mint tették ezt pl. egy Sussiya nevű nyugati-parti faluban 2015 nyarán, az eset heteken keresztül vezérhírként szerepelt a nemzetközi médiában. A liberálisok dühe nem ismert határt. Amikor azonban az egyiptomi elnök bulldózerekkel és dinamittal rombolt le egy teljes lakónegyedet a Sinai félszigeten a nemzetbiztonság nevében, az embereknek jóformán fel sem tűnt.
Honnan jön ez a kettős mérce?

Az a benyomásom támadt, hogy mindez azért van, mert az izraeli – palesztin konfliktus tökéletesen beleillik az európai, amerikai, meg a világ más részein élő progresszívek világképébe. Az ő látásmódjuk szerint fehér, első világbeli emberek bántják a szegény harmadik világbelieket. Sokkal könnyebb számukra felháborodni két, egymástól gyökeresen különböző civilizáció összecsapása láttán, mint amikor mondjuk az alavita muszlimok szunni muszlimokat gyilkolnak Szíriában. Egy nyugati megfigyelő számára ugyanis az alaviták és a szunniták közötti különbség túlságosan árnyalt ahhoz, semhogy egy, a Facebookon könnyen összefoglalható, szenzációs történet formájában lehessen tálalni.

Izrael balszerencséjére a közösségi médiában hemzsegnek azok a videók, amelyekben az Egyesült Államok által finanszírozott zsidó katonák könnygázzal oszlatják fel az arab muszlimok zavargásait. Ezek a Hollywood -színvonalú szórakozást nyújtó felvételek tökéletesen illeszkednek ahhoz a liberális narratívához mely szerint a muszlimokat elnyomják, és a zsidó Izrael terrorállam.

Csodálom az elnyomottak támogatására irányuló liberális törekvést. A történelem jó oldalán akarnak állni és a szándékaik jók. A gond az, hogy hiedelmeik sokszor köszönőviszonyban sincsenek a realitásokkal.

A valóságban a dolgok sokkal összetettebbek, mint ahogyan az az ötperces bejátszás az esti hírekben vagy az a két bekezdésnyi Facebook poszt valaha is képes lesz megosztani. Mint egy barátom mondta nemrég: „Az izraeli -palesztin konfliktus azért tartja magát olyan makacsul, mert mindkét félnek vannak nagyon -nagyon találó megállapításai.”

Sajnálatos módon nem elegen látják így. Nemrég belebotlottam egy régi, még egyetemista koromban megismert barátomba, és egy közös ismerősünkről beszélt, akivel gólyákként és az egyetem után is közösen vettünk részt palesztin-barát tüntetéseken. Az a tény, hogy ez az értelmes, magasan képzett vermonti gyerek, aki az Egyesült Államok legjobb liberális iskolákban tanult képes volt több ezer kilométert utazni azért, hogy kövekkel dobálhassa meg az izraeli katonákat, igen sokatmondó.

Van egy régi közmondás, mely szerint ha rá akarsz bírni valakit, hogy változtassa meg a véleményét, tedd először a barátoddá. A barátok, akiket Izraelben szereztem, egyszer és mindenkorra megváltoztatták az országról és a zsidó haza iránti igényükről alkotott véleményemet. De a palesztint területeken is sok időt töltöttem, jobban megismerve a palesztinokat. Majdnem hat hetet töltöttem Nabluszban, Ramallahban és Hebronban, sőt, még a Gázai Övezetben is megfordultam. Találkoztam itt néhány csodálatos emberrel, olyan nagyvonalúságban és vendégszeretetben volt részem, mint sehol máshol, amerre valaha megfordultam. Némelyikükkel életem egész hátralevő részében barátságban maradok. De szinte kivétel nélkül valamennyien nagyon – nagyon lehangoló nézeteket vallottak a konfliktusról, Izraelről és a zsidókról.

Először is, még a legkedvesebb, legképzettebb, felső osztályokbeli palesztinok is 100%-osan elutasítják Izraelt. Tehát nem csupán Kelet – Jeruzsálem és a Nyugati Part megszállását [sic! -ford] Egyszerűen nem fogják beérni a kétállami megoldással – ők vissza akarnak menni ősi földjeikre [ sic! -ford ] , Ramlába, Jaffába, Haifára és meg a többi, a zöld vonalon belül lévő, 1948- as izraeli területre. És azt akarják, hogy a jelenleg ott élő izraeliek takarodjanak. Szinte sohasem beszélnek békés egymás mellett élésről. Kiűzetésről beszélnek, meg arról, hogy vissza akarják szerezni a „saját” földjeiket.

Számomra, bármennyire bonyolult is erkölcsi szempontból Izrael létrejötte, bármennyi ártatlan palesztint öltek is meg és telepítettek ki otthonaikból 1948 -ban majd aztán újra 1967-ben, Izrael léte most már tény, amit a világ majdnem valamennyi kormánya elfogad (beleértve néhány közel-keleti államot is). [Újabb gyöngyszem, de örüljünk, hogy ő legalább nem dobálja kövekkel az IDF katonákat, minta barátja, hanem a maga módján segíteni próbál. Úgy tűnik, a Közel-Keleten élő zsidók elleni sorozatos muszlim pogromok (l. a Néma exodus) és az az apróság, hogy „palesztin” nép mint olyan, soha nem létezett (Palesztinok, a kitalált nép), a nagyszabású , a nácik majd az egykori KGB bábáskodásával zajló történelemhamisítás (A szovjet -palesztin hazugság) teljesen elkerülték a figyelmét a ford. megj] De a palesztinok folyamatos, arra irányuló sóvárgása, hogy letöröljék Izraelt a térképről, kontraproduktív és regresszív, és a Nyugatnak nagyon óvakodnia kellene a bátorításától.

A másik dolog, hogy a palesztinok nagy része, még a képzett, jól szituált társadalmi rétegek tagjai is azt hiszi, hogy az iszlám terrorizmus hátterében tulajdonképpen a nyugati kormányok mesterkedése áll, akik kedvezőtlen színben akarják feltüntetni a muszlimokat. Tudom, hogy ez abszurdnak tűnik. Ez a konspirációs elmélet még mulatságos is, ha nem szajkózzák annyiszor a füledbe, mint nekem. Össze sem tudom számolni, hány palesztin traktált azzal, hogy a 2015 -2016 -os izraeli késelések álhírek és hogy a CIA hozta létre az ISIS-t.

Pl. azt követően, hogy 2015 novemberében az ISIS lövészei 150 embert gyilkoltak meg Párizsban, az egyik kollégám – egy 27 éves, képzett libanoni-palesztin újságíró – alkalomról-alkalomra megjegyezte, hogy azokat a mészárlásokat „valószínűleg” a Moszad követte el. Annak ellenére, hogy ugyanolyan újságíró volt, mint jómagam és kutyakötelessége lett volna kideríteni az igazságot, bármennyire kellemetlen legyen is ez, ez a hölgy nem volt hajlandó beismerni, hogy a muszlimok képesek ilyen borzalmas támadást elkövetni, ellenben túlságosan is készségesen – a bőséges tényanyag dacára – akarta volna az egészet az izraeli kémekre kenni.

Általában, amikor utazom valahova, megpróbálom meghallgatni az embereket anélkül, hogy rájuk kényszeríteném a véleményem. Számomra erről szól maga az utazás: befogod a szádat és megismersz más szempontokat is. De az alatt a 3 -4 hét alatt, amíg Palesztinában [sic !] utazgattam, belefáradtam ezekbe a konspirációs elméletekbe.

„Az araboknak felelősséget kell vállalniuk bizonyos dolgokért!”kiáltottam egy újdonsült nabluszi barátomra, aki már a harmadik vagy negyedik alkalommal próbálta mentegetni a muszlimokat az iszlám terrorizmus miatt. „Nem minden Amerika bűne !” Úgy tűnt, barátomat meglepte szenvedélyes kirohanásom, így ejtette a tárgyat. Akkora már egyértelműen telítődtem ezzel a sületlenséggel.

Sok olyan zsidót ismerek, akik hajlandók megosztani a földet a muszlim palesztinokkal,de valami okból kifolyólag jóformán egyetlen, hasonló módon gondolkozó palesztint sem találtam. Rengeteg palesztin mondta, hogy semmi bajuk a zsidókkal, csupán a cionistákkal. Úgy tűnt, elfelejtették, hogy a zsidók már évezredek óta élnek együtt békésen muszlimokkal, keresztényekkel, drúzokkal, ateistákkal, agnosztikusokkal és másokkal Izraelben. Ehelyett túlnyomó többségük azt hiszi, hogy a zsidók csak a 20 században érkeztek Izraelbe, és így nem tartoznak oda.
Természetesen nem hibáztatom a palesztinokat amiatt, hogy autonómiát akarnak és vissza akarnak térni ősi otthonaikba. [sic! – ford.] Ez tökéletesen természetes óhaj. Tudom, magam is így éreznék, ha valami hasonló történt volna a családommal. De mindaddig, amíg a nyugati hatalmak és a civil szervezetek és a progresszívek nem hajlandók elítélni a palesztinok Izrael elleni támadásait, még jobban elmérgesedik a konfliktus és még több vérontásra kerül sor mindkét oldalon.

Most már újra itthon vagyok, az Egyesült Államokban. Chicago északi részén lakunk egy liberális enklávéban, ahol a legtöbb ember – beleértve a zsidókat is – hajlamosak támogatni a palesztinok önálló államra tartott igényét, amelynek minden évben hangot adnak az ENSZ-hez hasonló nemzetközi fórumokon.

Személy szerint én már nem vagyok meggyőződve afelől, hogy ez olyan jó ötlet lenne. Ha a palesztinok önálló államot kapnának a Nyugati Parton, ugyan ki garantálná, hogy nem választanák meg a Hamászt, egy olyan iszlamista csoportot, amelynek eltökélt célja Izrael megsemmisítése ? Pontosan ez történt Gázában a 2006-os demokratikus választások idején. Szerencsére Gáza, földrajzi helyzetének köszönhetően valamelyest el van szigetelve – ráadásul az izraeliek és az egyiptomiak blokád alá is helyezték – hogy mérsékeljék azokat a károkat, amelyeket a csoport okozhat. De megengedni nekik, hogy ellenőrzésük alá vonják a Nyugati Partot és fél Jeruzsálemet olyasmi, amit nyilvánvaló, hogy Izrael nem akar. Öngyilkosság lenne. És egyetlen országtól sem várható el, hogy beleegyezzen saját megsemmisítésébe.

Szóval most nem tudom mit gondoljak.Kétségtelen, hogy az egyik, a világot leginkább megosztó téma kellős közepébe csaptam. És, meg kell mondanom, bármennyire elfogadhatatlan volt is társadalmilag, hajlandó voltam megváltoztatni véleményemet.

Bárcsak többen tennének így.

 

 

Ford : -kk –

 

 

Kapcsolódó:

A néma Exodus: élet az iszlám uralma alatt

Palesztinok, a kitalált nép

A szovjet – palesztin hazugság

Luxus és nyomor egymás mellett a Palesztin Hatóság területén

Engedjük megvalósulni a rémálmot: hozzunk létre egy valódi palesztin államot!

Megtörjük a hallgatást: akik belülről szabotálják Izraelt

Gyerekek félholdas háborúja

Liberálisok, akik ellentmondásba keverednek magukkal

Hogyan hagytam ott a baloldalt ?

 

A diaszpórabeli zsidók elvesztették erkölcsi támpontjukat

A diaszpórabeli zsidók elvesztették erkölcsi támpontjukat

Melanie Phillips| The Jerusalem Post

Miért leledzik manapság olyan sok zsidó olyan kétségbeejtő tévedésben létfontosságú dolgokat illetően ?  Trump elnök bevándorlással kapcsolatos rendelete világméretű hisztériát váltott ki. Sajnálatos módon ebből az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság zsidó vezetői is kivették a részüket.

“A diaszpórabeli zsidók elvesztették erkölcsi támpontjukat” Tovább olvasása