Vajon megmentik Trumpot Obama külpolitikai gurui ?

Vajon megmentik Trumpot Obama külpolitikai gurui ?

 

Az új elnök hozzáállása Iránhoz, Szíriához és Izraelhez sok mindenben hasonlít a korábbihoz. A végrehajtók ugyanis ugyanazok az emberek, mint régen.

 

Lee Smith | Tablet Magazine

 

„Obama valóságos külpolitikai katasztrófa. Sohasem rendelkezett a megfelelő tudással vagy tapasztalattal. Alkalmatlan a feladatra” – twittelte Donald Trump elődjéről 2012-ben.

Miután keményen bírálta Barack Obama külpolitikáját, beleértve a korábbi közel-keleti doktrína megváltoztatását, Trump továbbra sem tett semmi érdemlegeset. Nem nevezett ki egyetlen felelős tisztviselőt, még a külügyi titkári szintek alatt vagy a Pentagon területén sem. Ez azt jelenti, hogy egyelőre nincs még senki, aki meg tudná fogalmazni Trump saját, külpolitikai irányvonalát, annak gyakorlatba ültetéséről már nem is beszélve. Az amerikai hatalomgyakorlás központjában keletkezett, egyre növekvő vákuumot betöltendő a külpolitikai kulcspozíciók kezdenek visszaszivárogni az Obama kormány embereihez Trump Fehér Házában. A különböző portfóliókat most ugyanazok kezelik, mint a korábbi kormány idején. Trump kemény kezű „America First” [Amerika az első] politikája a gyakorlatban egyre inkább az Obama -politika lightos változatára kezd emlékeztetni. Pontosan ugyanaz a politika – pontosan ugyanazok a végrehajtók. Ez egyre feltűnőbb a Kongresszus tagjai számára is -és egyre jobban dühíti őket.

“Vajon megmentik Trumpot Obama külpolitikai gurui ?” Tovább olvasása

Reklámok

Pont a muzulmán migráció az, amit az ISIS akar – Daniel Greenfield | Frontpage Magazine

Pont a muzulmán migráció az, amit az ISIS akar – Daniel Greenfield | Frontpage Magazine

– Bevándorlásra van szüksége az ISIS-nek ahhoz, hogy legyőzze Amerikát [/ill. a Nyugatot] –

“Pont a muzulmán migráció az, amit az ISIS akar – Daniel Greenfield | Frontpage Magazine” Tovább olvasása

Miért éppen Molenbeek ?

Miért éppen Molenbeek ?

„Molenbeek lakóinak nagy része tisztességes ember, akik a legjobbat akarják a családjuknak. De nem hunyhatunk szemet fölött a tény fölött, hogy ez a hely ad otthont a radikális iszlám nagyon mély és nagyon veszélyes felszín alatti áramlatainak is.”-írja Teun Voeten kulturális antropológus és harctéri fotós. A szerző, aki a New York-i hajléktalanok szubkultúrájáról, a Sierra Leone-i háborúról, a mexikói kábítószeres erőszakról is jelentetett meg könyveket, kilenc évig élt Molenbeekben. Őt egyáltalán nem lepte meg, hogy itt tervelték ki a párizsi terrorakciókat. A Politico-ban közölt cikkéből kiderül, miért nem:

 

 Karácsonyi fények, Molenbeek-Saint-Jean, Brüsszel, 2015 november 16, foto:  Teun Voeten

Karácsonyi fények, Molenbeek-Saint-Jean, Brüsszel, 2015 november 16, foto: Teun Voeten

 

Molenbeek összetörte a szívem

 
Egy egykori lakos visszaemlékszik Brüsszel leghírhedtebb környékén megélt viszontagságaira

 

Teun Voeten

 
Múlt szombaton, Párizsban, a Bataclan melletti Boulevard Voltaire-en azon kaptam magam, hogy egy vértócsát bámulok. Azon töprengtem, mi történhetett a világgal, aztán visszaélesítettem a kamerámat a terrort követő időszakra. Egyáltalán nem okozott meglepetést, amikor kiderül, hogy a támadásokat Molenbeekben tervelték ki. Hogy mi okozta az igazi meglepetést? Az, hogy Belgium sokkolónak találta ezt az az összefüggést.

 

 

Molenbeek kilenc éven keresztül volt az otthonom.2005-ben – főleg rossz híre miatt- ez volt város utolsó megfizethető környéke. A lakásom – a városközponthoz viszonyítva épp a csatorna túlsó részén – közel volt a párizsi támadások két gyanúsítottjának az otthonához, és annak a saroknak a közelében feküdt, ahol az augusztusban meghiúsított Thalys- támadás lövésze tartózkodott.

 

 

Én is azoknak a fiatal városi -többnyire fehér és főiskolai végzettségű – szakembereknek – a hullámával érkeztem, akiket a belgák Bobo-nak neveznek (“bourgeois bohémiens”/ burzsoá bohémek) és akik merő pragmatizmusból telepedtek itt le. Jó szándékkal jöttünk. (Ingatlan) vállalkozónkat Hasszánnak hívták. Marokkói volt és ezt nagyon klassznak találtuk. Elképzeltük, ahogy egy nap a gyerekeink boldogan játszanak majd az utcán az övéivel. Azt reméltük, hogy kevesebb szemét lesz majd az utcákon és kevesebb kisstílű bűncselekményt követnek majd el a környéken..Biztosak voltunk benne, hogy a háztömbünk helyzete lassacskán javulni fog, és tetőtéri helyiségeinknek is megnő az értéke (Még egy divatos művészeti galéria és egy trendi bár megnyitásában is mertünk reménykedni) A Vadnyugat pionírjainak éreztük magunkat, akik a multikulturális társadalomért vívott harc lövészárkaiban élnek.

 

 

Aztán lassan ráébredtünk a valóságra. Hasszánról kiderült, csaló és eltűnt 95,000 euróval, azzal a teljes összeggel, amelyet a lakók adtak össze épületünk felújítására. A környéket bajosan lehetett multikulturálisnak nevezni. Lakosságának nagyjából 80%-át marokkói származásúak képezték , és inkább tragikusan konformistának és homogénnek volt mondható. Meglehet, Casablanca és Marrakech virágzó alternatív kultúráknak ad otthont, de ez egész biztos nem igaz Molenbeek esetében.

 

Falfirka Molenbeekben: " A rendőrség egy szar", foto: Teun Voeten
Falfirka Molenbeekben: ” A rendőrség egy szar”, foto: Teun Voeten

Az ott töltött kilenc év alatt szemtanúja voltam, hogyan válik egyre intoleránsabbá a környék. A legtöbb üzletből és szupermarketből eltűnt az alkohol. Hallottam történeteket a Comte des Flandres metróállomáson levő fanatikusokról, akik nyomást gyakoroltak a nőkre, hogy fátyol viselésére kényszerítsék őket. Gomba módra szaporodtak az iszlám könyvesboltok, aztán már nem is lehetett tisztességes újságot kapni. A munkanélküliek aránya 30%, így az utcák kísértetiesen néptelenek késő délelőttig. Nem volt sehol olyan fajta bár, ahol a fehér, a fekete és a barna bőrű emberek összejöhettek volna. Ehelyett kisstílű bűncselekményekkel, agresszióval találkoztam úton- útfélen, meg frusztrált fiatalokkal, akik leköpdösték barátnőinket és „mocskos kurváknak” nevezték őket. Ha ezt szóvá tetted, akkor nem kerülhetted el, hogy szidalmazni kezdjenek és rasszistának nevezzenek. A Chaussée de Gand-en voltak zsidó boltok is, de ezeket folyamatosan terrorizálták a suhancok bandái, így 2008 körül a legtöbbjük bezárt. Azokat melegeket, akik nyíltan felvállalták másságukat, rendszeresen zaklatták, így aztán ők is szedték a sátorfájukat.

 

Molenbeekre leszállt az éj, fotó: Teun Voeten
Molenbeekre leszállt az éj, fotó: Teun Voeten

2014-ben végül elköltöztem Molenbeekből. Nem félelemből tettem. Emlékszem, az volt a fordulópont, amikor találkoztam egy szalafitával, aki az utcán próbált megtéríteni. Ekkor betelt a pohár. Többé már nem bírtam elviselni, hogy ezen az elkeseredett, nyomorgó, fatalista környéken kell élnem.

 

Hogyan vált Molenbeek Európa dzsihádista bázisává?

A válasz lényegében Belgium fejetlen kormányzásában és a tagadásnak abban a kultúrájában keresendő, amely ebben az országban áthatja az iszlámról folytatott vitákat. Molenbeekben pezsgő közösségi élet van, utcái keskenyek, és zajlik rajtuk az élet. Minden sarkon van egy teaház, minden háztömbben egy csendes mecset, ahol az emberek zavartalanul összegyűlhetnek. Vannak olcsón kibérelhető lakások, ahol senki sem tesz fel kellemetlen kérdéseket. A dzsungelben rejtőzködő gerillákhoz hasonlóan, Molenbeek szervezetlen Kashbajában a dzsihádisták biztonságban érzik magukat. Az autópálya és a város legforgalmasabb nemzetközi pályaudvara kőhajításnyira van. Mindez tökéletes logisztikai bázist képez.

 

 

Egy kívülállónak szinte lehetetlen elmagyarázni, de Belgium olyan ország, amelynek hat kormánya, Brüsszel pedig olyan város, amelynek 19 polgármestere van. Ezt a sok az adminisztratív pozíciót nem mindig a leghozzáérőbbek töltik be. A biztonsági szolgálatok megosztottak és hajlamosak rivalizálni egymással. Egy erős, központi hatóság hiánya egyike ennek az időnként bájosan diszfunkcionális ország számos furcsaságának, azonban – mint számos, kudarcba fúlt per is bizonyítja- különösen a Brabant Gyilkosok, “Nijvel Gang” , akik 1982 -1985 között számos erőszakos támadást követtek el, illetve az 1995-ös Dutroux-botrány  -hogy csak két példát említsünk, tökéletes táptalajt képez a potenciális terroristák számára is.

 

 

De a legfontosabb tényező Belgium tagadási kultúrája. Az ország politikai vitafórumait egy önelégült progresszív elit dominálja, aki szilárdan hisz abban, hogy a társadalmat meg lehet tervezni. Azokat a megfigyelőket, akik felhívják a figyelmet a kellemetlen igazságokra, például arra, hogy milyen magas a bűnözési arány a marokkói fiatalok körében, vagy a radikális iszlám tendenciáira, azzal vádolják, hogy a szélsőjobboldal propagandistái, következetesen figyelmen kívül hagyva és kiközösítve őket.

 

 

 

Philippe Moureaux, Molenbeek egykori polgármestere. Fotó: OLIVIER VIN/AFP/Getty
Philippe Moureaux, Molenbeek egykori polgármestere. Fotó: OLIVIER VIN/AFP/Getty

A vitát egy fajta paternalista diskurzus bénítja, amely elsősorban a társadalmi és gazdasági kirekesztés áldozataiként tünteti fel a radikális muzulmán fiatalokat. Ők aztán viszonzásként magukévá is teszik ezt a referenciarendszert, hiszen szimpátiát ébreszt környezetükben és felmenti őket a tetteikért vállalt felelősség alól. Philippe Moureax, Molenbeek volt szocialista polgármestere, aki 1992-től 2012 -ig vezette a várost, tökélyre fejlesztette a tagadásnak ezt a fajta kultúráját és nagymértékben felelős a környéken uralkodó jelenlegi állapotokért.

 

 

 

Két újságíró már beszámolt korábban a radikális iszlámisták Molenbeek-i jelenlétéről, illetve az általuk képviselt veszélyről -és mindketten karaktergyilkosság áldozataivá váltak. Hind Fraihi,  egy marokkói származású fiatal flamand nő „Titkos jelentés Kis- Marokkóból: a radikális iszlám a zárt ajtók mögött” című írása 2006 -ban jelent meg. A szerzőt közössége árulóként bélyegezte meg, a progresszív média pedig kémnek és olyan lánynak nevezte, akinek személyes problémái vannak.

 

 

 

Arthur van Amerongent, a 2008-ban megjelent Brüsszeli Eurábia című írás szerzőjét egy frankofón újság kátrányban és tollban hempergette meg, sőt „baváriai fasisztának” nevezte. Amikor márciusban ő is meg én is visszamentünk Molenbeekbe, és én következetesen etnikai és vallási enklávéként, egy parókiaszerűen zárt közösségként jellemeztem  a települést egy, a Brussel Deze Week-nek  adott interjúmban, szintén magamra vontam a progresszív Belgium haragját és nagy vihart robbantottam ki a sajtóban.

 

 

Mindig is az emberi jogok és az emberi méltóság védelmezőjének tartottam magam, ami túllép a jobb-és bal oldal kategóriáin. És most egy csapásra jobboldali agitátor színében tüntettek fel. Érinthetetlenné váltam bizonyos emberek számára és néhány barátomat is levesztettem, akik nem akartak többé szóba állni velem.

 

 

Molenbeekben hatalmas problémák vannak, valóban globális méretű problémák, amelyek túlmutatnak a helyi- és az országos szinteken. De még mindig van remény. A velem készített interjú megjelenését követően Françoise Schepmans, Molenbeek polgármestere meghívott irodájába, ahol nyílt párbeszédet folytattunk. Felkért arra, hogy védelmezzem meg álláspontomat a helyi kulturális központban, De Vaartkapoenben  egy 60 fős, meglehetősen ellenséges hallgatóság előtt, akik közül sokan úgy érezték, megsértettem a közösségüket. Udvariasak voltak és érdeklődéssel csatlakoztak a vitához. A múlt héten, amikor külföldi tévés stábokat vezettem körbe régi lakhelyemen, a lehető legszívélyesebben üdvözöltek a közértben, a pékségben és a falatozóban, ahova járni szoktam.

 
Molenbeek lakóinak nagy része tisztességes ember, akik a legjobbat akarják a családjuknak. De nem hunyhatunk szemet fölött a tény fölött, hogy ez a hely ad othont a radikális iszlám nagyon mély és nagyon veszélyes felszín alatti áramlatainak is.

 

ford: -kk-