A belülről szétrombolt Európa

A belülről szétrombolt Európa

Melanie Phillips

A modern kor egyik, magát legmakacsabbul tartó mítosza szerint az antiszemitizmus a politikai jobboldal anomáliája. Manapság azonban az az igazság, hogy jóllehet az antiszemitizmus kétségtelenül jelen van egyes jobboldali körökben is, a modern zsidógyűlölet – amely az Izrael államában megtestesülő, démonizált zsidó kollektív alakjára vetül ki – fő motorja a baloldal, a legteljesebb összhangban együttműködve a muzulmán és az arab világgal.

“A belülről szétrombolt Európa” Tovább olvasása

Reklámok

Posztjaim, amelyeket eltüntetett a Facebook

Posztjaim, amelyeket eltüntetett a Facebook

Köztudott, hogy a Facebook időről –időre törli a neki nem tetsző posztokat. Kellemetlen felismerés, hogy ez alól a Periszkóp blog híroldala sem kivétel.

“Posztjaim, amelyeket eltüntetett a Facebook” Tovább olvasása

Farkashordák Duisburg utcáin

Farkashordák Duisburg utcáin

2016 március 26, Németország.

Több százan vettek részt Duisburgban a Török Nacionalisták tüntetésén. A demonstrálók a Kurd Munkáspárt (PKK) ellen és Törökország nemzeti függetlensége és szolidaritása mellett foglaltak állást. Sokan üdvözölték egymást a neofasiszta és ultranacionalista Szürke Farkasok nevű szervezet köszöntésével.

“Farkashordák Duisburg utcáin” Tovább olvasása

Miért éppen Molenbeek ?

Miért éppen Molenbeek ?

„Molenbeek lakóinak nagy része tisztességes ember, akik a legjobbat akarják a családjuknak. De nem hunyhatunk szemet fölött a tény fölött, hogy ez a hely ad otthont a radikális iszlám nagyon mély és nagyon veszélyes felszín alatti áramlatainak is.”-írja Teun Voeten kulturális antropológus és harctéri fotós. A szerző, aki a New York-i hajléktalanok szubkultúrájáról, a Sierra Leone-i háborúról, a mexikói kábítószeres erőszakról is jelentetett meg könyveket, kilenc évig élt Molenbeekben. Őt egyáltalán nem lepte meg, hogy itt tervelték ki a párizsi terrorakciókat. A Politico-ban közölt cikkéből kiderül, miért nem:

 

 Karácsonyi fények, Molenbeek-Saint-Jean, Brüsszel, 2015 november 16, foto:  Teun Voeten

Karácsonyi fények, Molenbeek-Saint-Jean, Brüsszel, 2015 november 16, foto: Teun Voeten

 

Molenbeek összetörte a szívem

 
Egy egykori lakos visszaemlékszik Brüsszel leghírhedtebb környékén megélt viszontagságaira

 

Teun Voeten

 
Múlt szombaton, Párizsban, a Bataclan melletti Boulevard Voltaire-en azon kaptam magam, hogy egy vértócsát bámulok. Azon töprengtem, mi történhetett a világgal, aztán visszaélesítettem a kamerámat a terrort követő időszakra. Egyáltalán nem okozott meglepetést, amikor kiderül, hogy a támadásokat Molenbeekben tervelték ki. Hogy mi okozta az igazi meglepetést? Az, hogy Belgium sokkolónak találta ezt az az összefüggést.

 

 

Molenbeek kilenc éven keresztül volt az otthonom.2005-ben – főleg rossz híre miatt- ez volt város utolsó megfizethető környéke. A lakásom – a városközponthoz viszonyítva épp a csatorna túlsó részén – közel volt a párizsi támadások két gyanúsítottjának az otthonához, és annak a saroknak a közelében feküdt, ahol az augusztusban meghiúsított Thalys- támadás lövésze tartózkodott.

 

 

Én is azoknak a fiatal városi -többnyire fehér és főiskolai végzettségű – szakembereknek – a hullámával érkeztem, akiket a belgák Bobo-nak neveznek (“bourgeois bohémiens”/ burzsoá bohémek) és akik merő pragmatizmusból telepedtek itt le. Jó szándékkal jöttünk. (Ingatlan) vállalkozónkat Hasszánnak hívták. Marokkói volt és ezt nagyon klassznak találtuk. Elképzeltük, ahogy egy nap a gyerekeink boldogan játszanak majd az utcán az övéivel. Azt reméltük, hogy kevesebb szemét lesz majd az utcákon és kevesebb kisstílű bűncselekményt követnek majd el a környéken..Biztosak voltunk benne, hogy a háztömbünk helyzete lassacskán javulni fog, és tetőtéri helyiségeinknek is megnő az értéke (Még egy divatos művészeti galéria és egy trendi bár megnyitásában is mertünk reménykedni) A Vadnyugat pionírjainak éreztük magunkat, akik a multikulturális társadalomért vívott harc lövészárkaiban élnek.

 

 

Aztán lassan ráébredtünk a valóságra. Hasszánról kiderült, csaló és eltűnt 95,000 euróval, azzal a teljes összeggel, amelyet a lakók adtak össze épületünk felújítására. A környéket bajosan lehetett multikulturálisnak nevezni. Lakosságának nagyjából 80%-át marokkói származásúak képezték , és inkább tragikusan konformistának és homogénnek volt mondható. Meglehet, Casablanca és Marrakech virágzó alternatív kultúráknak ad otthont, de ez egész biztos nem igaz Molenbeek esetében.

 

Falfirka Molenbeekben: " A rendőrség egy szar", foto: Teun Voeten
Falfirka Molenbeekben: ” A rendőrség egy szar”, foto: Teun Voeten

Az ott töltött kilenc év alatt szemtanúja voltam, hogyan válik egyre intoleránsabbá a környék. A legtöbb üzletből és szupermarketből eltűnt az alkohol. Hallottam történeteket a Comte des Flandres metróállomáson levő fanatikusokról, akik nyomást gyakoroltak a nőkre, hogy fátyol viselésére kényszerítsék őket. Gomba módra szaporodtak az iszlám könyvesboltok, aztán már nem is lehetett tisztességes újságot kapni. A munkanélküliek aránya 30%, így az utcák kísértetiesen néptelenek késő délelőttig. Nem volt sehol olyan fajta bár, ahol a fehér, a fekete és a barna bőrű emberek összejöhettek volna. Ehelyett kisstílű bűncselekményekkel, agresszióval találkoztam úton- útfélen, meg frusztrált fiatalokkal, akik leköpdösték barátnőinket és „mocskos kurváknak” nevezték őket. Ha ezt szóvá tetted, akkor nem kerülhetted el, hogy szidalmazni kezdjenek és rasszistának nevezzenek. A Chaussée de Gand-en voltak zsidó boltok is, de ezeket folyamatosan terrorizálták a suhancok bandái, így 2008 körül a legtöbbjük bezárt. Azokat melegeket, akik nyíltan felvállalták másságukat, rendszeresen zaklatták, így aztán ők is szedték a sátorfájukat.

 

Molenbeekre leszállt az éj, fotó: Teun Voeten
Molenbeekre leszállt az éj, fotó: Teun Voeten

2014-ben végül elköltöztem Molenbeekből. Nem félelemből tettem. Emlékszem, az volt a fordulópont, amikor találkoztam egy szalafitával, aki az utcán próbált megtéríteni. Ekkor betelt a pohár. Többé már nem bírtam elviselni, hogy ezen az elkeseredett, nyomorgó, fatalista környéken kell élnem.

 

Hogyan vált Molenbeek Európa dzsihádista bázisává?

A válasz lényegében Belgium fejetlen kormányzásában és a tagadásnak abban a kultúrájában keresendő, amely ebben az országban áthatja az iszlámról folytatott vitákat. Molenbeekben pezsgő közösségi élet van, utcái keskenyek, és zajlik rajtuk az élet. Minden sarkon van egy teaház, minden háztömbben egy csendes mecset, ahol az emberek zavartalanul összegyűlhetnek. Vannak olcsón kibérelhető lakások, ahol senki sem tesz fel kellemetlen kérdéseket. A dzsungelben rejtőzködő gerillákhoz hasonlóan, Molenbeek szervezetlen Kashbajában a dzsihádisták biztonságban érzik magukat. Az autópálya és a város legforgalmasabb nemzetközi pályaudvara kőhajításnyira van. Mindez tökéletes logisztikai bázist képez.

 

 

Egy kívülállónak szinte lehetetlen elmagyarázni, de Belgium olyan ország, amelynek hat kormánya, Brüsszel pedig olyan város, amelynek 19 polgármestere van. Ezt a sok az adminisztratív pozíciót nem mindig a leghozzáérőbbek töltik be. A biztonsági szolgálatok megosztottak és hajlamosak rivalizálni egymással. Egy erős, központi hatóság hiánya egyike ennek az időnként bájosan diszfunkcionális ország számos furcsaságának, azonban – mint számos, kudarcba fúlt per is bizonyítja- különösen a Brabant Gyilkosok, “Nijvel Gang” , akik 1982 -1985 között számos erőszakos támadást követtek el, illetve az 1995-ös Dutroux-botrány  -hogy csak két példát említsünk, tökéletes táptalajt képez a potenciális terroristák számára is.

 

 

De a legfontosabb tényező Belgium tagadási kultúrája. Az ország politikai vitafórumait egy önelégült progresszív elit dominálja, aki szilárdan hisz abban, hogy a társadalmat meg lehet tervezni. Azokat a megfigyelőket, akik felhívják a figyelmet a kellemetlen igazságokra, például arra, hogy milyen magas a bűnözési arány a marokkói fiatalok körében, vagy a radikális iszlám tendenciáira, azzal vádolják, hogy a szélsőjobboldal propagandistái, következetesen figyelmen kívül hagyva és kiközösítve őket.

 

 

 

Philippe Moureaux, Molenbeek egykori polgármestere. Fotó: OLIVIER VIN/AFP/Getty
Philippe Moureaux, Molenbeek egykori polgármestere. Fotó: OLIVIER VIN/AFP/Getty

A vitát egy fajta paternalista diskurzus bénítja, amely elsősorban a társadalmi és gazdasági kirekesztés áldozataiként tünteti fel a radikális muzulmán fiatalokat. Ők aztán viszonzásként magukévá is teszik ezt a referenciarendszert, hiszen szimpátiát ébreszt környezetükben és felmenti őket a tetteikért vállalt felelősség alól. Philippe Moureax, Molenbeek volt szocialista polgármestere, aki 1992-től 2012 -ig vezette a várost, tökélyre fejlesztette a tagadásnak ezt a fajta kultúráját és nagymértékben felelős a környéken uralkodó jelenlegi állapotokért.

 

 

 

Két újságíró már beszámolt korábban a radikális iszlámisták Molenbeek-i jelenlétéről, illetve az általuk képviselt veszélyről -és mindketten karaktergyilkosság áldozataivá váltak. Hind Fraihi,  egy marokkói származású fiatal flamand nő „Titkos jelentés Kis- Marokkóból: a radikális iszlám a zárt ajtók mögött” című írása 2006 -ban jelent meg. A szerzőt közössége árulóként bélyegezte meg, a progresszív média pedig kémnek és olyan lánynak nevezte, akinek személyes problémái vannak.

 

 

 

Arthur van Amerongent, a 2008-ban megjelent Brüsszeli Eurábia című írás szerzőjét egy frankofón újság kátrányban és tollban hempergette meg, sőt „baváriai fasisztának” nevezte. Amikor márciusban ő is meg én is visszamentünk Molenbeekbe, és én következetesen etnikai és vallási enklávéként, egy parókiaszerűen zárt közösségként jellemeztem  a települést egy, a Brussel Deze Week-nek  adott interjúmban, szintén magamra vontam a progresszív Belgium haragját és nagy vihart robbantottam ki a sajtóban.

 

 

Mindig is az emberi jogok és az emberi méltóság védelmezőjének tartottam magam, ami túllép a jobb-és bal oldal kategóriáin. És most egy csapásra jobboldali agitátor színében tüntettek fel. Érinthetetlenné váltam bizonyos emberek számára és néhány barátomat is levesztettem, akik nem akartak többé szóba állni velem.

 

 

Molenbeekben hatalmas problémák vannak, valóban globális méretű problémák, amelyek túlmutatnak a helyi- és az országos szinteken. De még mindig van remény. A velem készített interjú megjelenését követően Françoise Schepmans, Molenbeek polgármestere meghívott irodájába, ahol nyílt párbeszédet folytattunk. Felkért arra, hogy védelmezzem meg álláspontomat a helyi kulturális központban, De Vaartkapoenben  egy 60 fős, meglehetősen ellenséges hallgatóság előtt, akik közül sokan úgy érezték, megsértettem a közösségüket. Udvariasak voltak és érdeklődéssel csatlakoztak a vitához. A múlt héten, amikor külföldi tévés stábokat vezettem körbe régi lakhelyemen, a lehető legszívélyesebben üdvözöltek a közértben, a pékségben és a falatozóban, ahova járni szoktam.

 
Molenbeek lakóinak nagy része tisztességes ember, akik a legjobbat akarják a családjuknak. De nem hunyhatunk szemet fölött a tény fölött, hogy ez a hely ad othont a radikális iszlám nagyon mély és nagyon veszélyes felszín alatti áramlatainak is.

 

ford: -kk-

Amikor a késelős intifáda egy, a közeledben levő városba érkezik

Amikor a késelős intifáda egy, a közeledben levő városba érkezik

 

 Egy palesztin férfi holtteste mellett álló izraeli katonák egy Jeruzsálem északi részén, Adamban, a Nyugati Part közelében levő zsidó településen történt késeléses támadás helyszínén. (2015, október 21. szerda. )Az izraeli rendőrség elmondta, a férfi leszúrt egy izraeli katonanőt, mielőtt halálos lövéseket adtak le rá. AP fotó: Majdi Mohammed

Egy palesztin férfi holtteste mellett álló izraeli katonák egy Jeruzsálem északi részén, Adamban, a Nyugati Part közelében levő zsidó településen történt késeléses támadás helyszínén. (2015, október 21. szerda. )Az izraeli rendőrség elmondta, a férfi leszúrt egy izraeli katonanőt, mielőtt halálos lövéseket adtak le rá. AP fotó: Majdi Mohammed

Conservative ReviewDaniel Horowitz |  2015 november 9

 

 

Az elmúlt néhány évtizedben Izrael volt az előhírnöke mindannak, amit az iszlám dzsihád a nyugati civilizációban véghez vitt. Itt kezdődtek az azóta világszerte elterjedt öngyilkos bombamerényletek. Izrael most a terror egyik legpusztítóbb változatától szenved: lakói folyamatosan, bármikor, bárhol ki vannak téve a közöttük élő muzulmánok spontán elkövetett késeléseinek.
Nos, nem telt bele sok időbe, és a késelős intifáda megérkezett Amerikába is. [meg Franciaországba, Angliába, stb… a ‘hit-and-run’ járműdzsihád pedig Ausztriába, Kanadába, … ford. megj.]

 

 

Múlt szerdán, 18 éves Faisal Mohammad, egy, az Izraelben napi rendszerességgel zajlókhoz kísértetiesen hasonló forgatókönyv szerint késelős ámokfutást intézett csoporttársai ellen a kaliforniai Merced Egyetemen ( University of California Merced ) . Byron Price, egy a helyszínen dolgozó építőmunkás hősies közbelépésének köszönhetően csupán négyen sebesültek meg és senki sem halt meg. Mohammedre végül halálos lövéseket adtak le a campus helyszínre érkező rendőrei. De halála után a halottkém egy olyan kiáltványt talált Mohammednél,.amelyből kiderült, eredeti tervei szerint„sok embert” akart megölni. A kiáltvány Allahra is tartalmazott utalásokat.
Ma Izraelben számos támadást nem a Júdeában és Szamáriában élő „palesztin” arabok követnek el, hanem az ott élő, állampolgársággal és munkával rendelkező 1,5 millió izraeli arab egy része.

 

Minden egyes alkalommal, amikor ilyen támadásokra kerül sor, a megfigyelők nagy részének első reakciója – akár a dzsihádot is elismerve kiváltó okként – hogy az ISIS részvételére gyanakodjon. Valójában azonban, aminek ebben az országban szemtanúi vagyunk, nagyon hasonló ahhoz, amivel az izraeliek szembesülnek a szomszédságukban: egy fajta, széles körben elterjedt, „szabadúszó” dzsihád. Ami sokkal veszélyesebb, mint korábban, az Al – Kaidára jellemző, meghatározott célpontra irányuló és ellenőrzött támadások.

 

Ma Izraelben számos támadást nem a Júdeában és Szamáriában élő „palesztin” arabok követnek el, hanem az ott élő, állampolgársággal és munkával rendelkező 1,5 millió izraeli arab egy része. A globális, egész világot behálózó kiber-dzsihád sikere ráébreszthet, hogy ez bizonyos értelemben súlyosabb egzisztenciális fenyegetést jelent a Nyugat számár, mint az elszigetelt „9/11 stílusban” elkövetett támadások.

 

Gondolkozzunk el azon a terror-elhárítási jelentésen, amelyet a Belbiztonsági Minisztérium adott ki nemrég a belbiztonságról.

 

2015 folyamán több dzsihádista terrorcselekményt regisztráltak, mint bármelyik, a 9/11 óta eltelt év alatt. Az olyan egyesült- államokbeli terrorista – cselekmények száma, amelyeket az ott született és nevelkedett iszlám szélsőségek követtek el, a 2010 júliusában nyilván tartott 38 esetről mára 127-re emelkedett, ami, mindössze öt év alatt majdnem háromszoros növekedést jelent.
Mivel a média nem tájékoztat erről és a megválasztott tisztviselők többsége is hallgat, önök nem tudják, hogy jó néhány olyan támadást kellett elszenvednünk idén, amelyeket az itthon született és nevelkedett terroristák követtek el. Ezeket a támadásokat nem az Al- Kaida vagy az ISIS irányította, hanem a fard ‘ayn –  az egyénnek az a kötelessége, hogy érvényre juttassa a Sharia törvényt- inspirálta őket.

 

Ez az alapvető probléma a Közel- Keletről érkező bevándorlók tömegével és Obamának azzal a küszöbön álló tervével, hogy további muzulmán vallású- szomáliai és szíriai menekültek ezreit hozza be. Ez a terv mindeddig nem ütközött a Kongresszus ellenállásába. Itt nem csupán arról a fajta fenyegetésről van szó, amit egy maroknyi, szakszerűen képzett terrorista képvisel. Hanem annak a bizonyosságáról, hogy nagy számban érkeznek olyanok is, akik a Sharia törvényben hisznek, és ők elkerülhetetlenül felforgatják majd kultúránkat és hagyják majd magukat globális dzsihádra csábítani. Jelenleg nemzetünk bevándorláspolitikánkkal elkövetett öngyilkosságának vagyunk tanúi, és szándékosan nem veszünk tudomást arról a fenyegetésről, amelyet a Muzulmán Testvériség képvisel idehaza. És ami különösen tragikus, nem tanulunk Európa és Izrael beszédes példáiból.
Közvetlenül szembesülve ezzel a világos és aktuális fenyegetéssel, a probléma érzékeléséshez nincs szükségünk egy bizonyos fokú ítélőképességgel rendelkező politikai vezetésre. Olyanokra van szükségünk, akik elég bátrak és eléggé józanul gondolkoznak ahhoz, hogy félretegyék az politikai korrektséget és megóvják ezt az országot – a „Nagy Sátánt” (ahogy a dzsihádisták az Egyesült Államokat becézik) attól, hogy a „Kis Sátánhoz” hasonló veszélybe kerüljön.

 

 

 

 

Daniel Horowitz a Conservative Review egyik vezető szerkesztője. Kövesse őt a Twitteren (  @RMConservative )

 

megjelent: CounterjihadReport, Conservative Review

 

ford: -kk –

 

 

Putyin skizofrén utitársai

Putyin skizofrén utitársai

Daniel Greenfield | FrontPage Magazine (A szerző saját blogja: Daniel Greenfield / Sultan Knish blog)

Daniel Greenfield, a Shillman program újságírója, a David Horowitz Szabadság Központ munkatársa. A New York-i szerző írásai fő témáját az iszlám radikalizmus képviseli

A második világháború újraharcolásának bohózata

A hidegháború éveiben kémkedésben és propagandában a KGB kommunisták és balos szimpatizánsok kiterjedt hálózatára támaszkodott. Mint a szocializmus szülőföldje, a Szovjetunió igényt tarthatott a hűségre külföldi baloldaliaktól is, akik valamennyi infrastrukturális projekt iránt lelkesedtek, amelyek az azt építő rabokról való gondoskodást szolgálták.

De még a könnyű ideológiai szolidaritás is tétova volt, még a hidegháború éveiben is. A Molotov-Ribbentrop paktum és az átmeneti háborúellenes vonal, amelyet nyugati kommunisták és más utitársak követeltek, nagyobb megterhelést jelentett a kapcsolatnak, mint a hazai kommunisták válogatott perei és kivégzései. Miután Hruscsov leleplezte Sztálint, lemorzsolódtak a sztálinisták és megmaradtak az apologéták. A Szovjetunió elvesztette a radikális élét, és azokat, akik ezt hiányolták, az ázsiai kommunista rezsimek és harmadik világbeli terroristák felé fordította.
Putyin igyekezett újjáépíteni egy ideológiamentes Szovjetuniót pár megmaradt ideológiai szövetségessel, de mindig kiemelkedően tudta a hátrányait előnnyé fordítani, oly módon, hogy egyetlen mentsvárra összpontosított. Az új orosz propagandahálózat nem a szimpátián, hanem az ellenkezésen nyugszik. Az orosz nacionalistákon kívül nem sokan szimpatizálnának a vágyával, hogy lefaragjon egy darabot Ukrajnából a hatalma megtartásához.


De az országot irányító KGB maradványban megértették, hogy újrafogalmazva az ügyet az EU-ban és NATO-ban megtestesülő nyugati “imperializmus” elleni ellenségességgé, szövetségeseket nyernek, akik egyébként így se, úgy se sokat törődnének az üggyel. Egyik oldalon, a balszél peremén avval érvelnek, hogy az Alkaida terrortámadásai nem mások, mint az iraki ellenállási mozgalom megnyilvánulásai, és a “Globalizáció-ellenesség” ill. a latin-amerikai maoista terroristák hősiességének megszállottjai.

Vegyünk egy rakat szakadár trockista csoportot, adjunk hozzájuk válogatott “háborúellenes” mániákusokat, akik mindig készek “kifelé az USA-val” típusú poszterekkel hadonászni, és kijönnek belőlük egy rezsim hitvédői, amelyet Trockij orgyilkosainak szervezeti nyertesei működtetnek. Elég perverz kombináció, de nem a legperverzebb a választékból.

A másik oldalon Putyin közös ügyet kovácsolt válogatott euroszkeptikusokkal, akik úgy döntöttek, hogy ha az EU a nemzetek szuverenitását támadja bürokráciával és bankokkal, az valahogy igazolja, ha Putyin ugyanezt teszi tankokkal és hadsereggel. Az óceán túloldalán pedig a Ron Paul és Pat Buchanan körüli paleokonzervatív csoportosulás, akiket gyakran tévesen libertáriusoknak tartanak, Putyinnal az oldalán dobta be magát, hogy elhárítsa a ‘neokonzervatív veszélyt’. Nem kétséges, hogy ez a vonzalom segített Moszkvának Edward Snowdent is magához vonzani.

Ha egyenként szemléljük a sakkfigurákat, találhatunk bizonyos logikát abban, hogy ezek a szövetségesek kölcsönös ellenszenvvel viseltetnek egymás iránt, együttesen viszont egy heterogén masszát képeznek, amelyet a RT [Russian Times] csatorna videoklipjei kötnek össze, amelyeken a meghívott képviselőik – különböző apropókból – bombasztikus hőzöngésekbe bocsátkoznak Amerikával kapcsolatban.

A hidegháború régi sztorija bohózatként ismétli meg magát.

Jogi problémákkal küzdő öregedő mozisztárok – mint Steven Segal és Gerard Depardieu – lófrálnak Moszkvában, mintha atomkémek lennének. Az atomkémek tényleges megfelelői azonban a gyerekes Bradley Manning és Edward Snowden, akik békeaktivistaként tetszelegnek, nagy atom helyett nagy fájlokkal. Meghökkentően abszurd látni a meleg Glenn Greenwaldot, amint elvégzi a piszkos munkát egy olyan rezsimért, amelyik nyíltan homofóbnak tartja magát, de a régi Szovjetunió is legalább olyan kedves volt a melegekhez, mint Szaud-Arábia. Ez persze nem akadályozta meg Guy Burgess-t vagy az úgynevezett Homintern többségét, hogy a kommunistáknak adják hűségüket.
(Ha már itt tartunk, a meleg balosok abban sem találnak kivetnivalót, hogy a Hamasszal vagy Hizballahhal szövetkezzenek.)
Ez rávilágít Putyin propagandájának zavaros abszurditására. Ez egy olyan rezsim, amelyet ex-komcsik működtetnek, és szabad és kapitalista piacként próbálja meg eladni magát a libertáriusoknak, amely legalább annyira szabad, mint a tömeg, és ahol az üzlet folyása folyamatosan a kenő és csúszópénztől függ.
Míg viszont az európai nacionalisták fele úgy védelmezi az akcióit, mint nacionalista választ a NATO és EU agressziójára, miközben Putyin valójában a NATO és EU eurázsiai verzióját próbálja létrehozni. Putyin nem  orosz nacionalista, bár ezt a kártyát elég hatásosan játssza ki otthon. Miközben semmit sem tanulva a rómaiaktól, muzulmánokkal szorítja ki az oroszokat a hadseregtől a városokig.(1)

És aki még mindig a nyugat keresztény megmentőjét látja Putyinban, annak érdemes fontolóra vennie azokat az eurázsianista megjegyzéseit, (2) melyek szerint az orosz ortodox egyház sokkal közelebb áll az iszlámhoz, mint a katolikus. Obamának az iszlám futtatására irányuló kísérletei könnyedén eltörpülnek Putyinéhoz képest, aki a muzulmán klérussal szövetkezve egy végeredményben hiábavaló kísérletbe kezdett, hogy iszlám dzsihádot szítson a politikai és katonai ambíciói támogatására.(3)
Ilyen körülmények között a rendszerét fenntartó propagandahálózat egy tükörteremre hasonlít. Amerika terrorellenes taktikája emberijog – sértésként van kárhoztatva, felhasználva erre a baloldali és libertárius utitársakat, ezek után viszont avval vádolják Amerikát, hogy ő áll az ISIS és az Alkaida mögött.

Amerikát azzal vádolják, hogy drónjaival megsérti a terroristák emberi jogait, egyszersmind azt is a számlájára írják, hogy titokban támogatja a terroristákat.

Ezek nem komoly kritikák, csak a figyelemelterelés tömeghülyítő fegyverei. Obama kormányzása alatt Putyinnak valóban sikerült kárt okoznia az Egyesült Államoknak, de ezt leginkább oly módon tette, hogy elterelte a figyelmet saját tevékenységéről.

A nyugati kommunisták nehezen jöttek rá, hogy a Szovjetuniónak nem volt már többé külpolitikája, hanem inkább csak belpolitikája volt. Ugyanez igaz lett végül Kínára és Kubára is. A hasznos idiótákat olyan rezsimek használták, akik már nem osztoztak velük a forradalmi víziókban, kivéve abban az értelemben, hogy kiterjesszék hatalmukat.

Putyin elsőrangú prioritása hatalmon maradni, és eközben annyi vagyont megszerezni, amennyit csak lehetséges (4). Rezsimje nem sokban különbözik a maffiafőnökétől vagy oligarcháétól, aki nevetséges mennyiségű vagyont éget el, nagyon kevés megfontolással a jövőre nézve. Végül az ilyen rezsimek vagy birodalmakká válnak, vagy elpusztulnak. A náciknak ki kellett terjeszteni a fosztogatásaikat egész Európára, vagy minden darabokra hullott volna. Putyinnak hiányzik a szükséges katonai erő az előrelépéshez, de a Krím megszállása megoldotta a politikai krízisét otthon. (a megrogyott népszerűsége újra a csúcsokon – ford.megj.)

Oroszországban a nyomorult kis háború – ahol banditák, katonák, és banditának álcázott katonák csúsznak ki a konfliktusból, ahol nincs tényleges győztes – úgy van eladva, mint a 2. világháború újraeljövetele. A Győzelemnap 70. évfordulója a revízionizmust és megemlékezéseket egy hisztérikus, robbanásig feszült hangulattá szította.

Gyerekek, anyák – és még a végzős tengerészek is – a Vörös Hadsereg jelmezeibe öltöztek, míg Putyin – mint Brezsnyev és számos más kommunista vezető – azt próbálja állítani, hogy újra ő nyerte a Nagy Honvédő Háborút. Alárendelve az egészet a revízionista történelemnek, amivel oly gyakran kereskednek balos történészek nyugaton, miszerint a Szovjetuniót elárulta a nyugat, és arra kényszerült, hogy egyedül küzdjön meg “A Fasizmussal”. Bár a putyinizmus sokmindennél  jobban hasonlít a fasizmusra, de sebaj:  a cirkuszi hangulat feltárja, hogy túl sok orosz keres menedéket a sérelemben, ahelyett, hogy szembesülne a saját történelmével.

A Szovjetunió szövetkezett Hitlerrel, mielőtt harcba szállt volna vele. Oly sok orosz meghalt a 2. világháborúban, mert a kormányuk elszabta a konfliktust minden lehetséges módon. Most viszont Sztálin szakácsának az unokája [Putyin] megpróbálja megmenteni a személyi kultuszt, kölcsönvéve a halott szörnyeteg mítoszát.

Sztálin hódításait végül is siker koronázta, de nem azért, mert tudta, hogy mit csinál, hanem mert hajlandó volt harcolni az utolsó oroszig. Az oroszok milliókat veszítettek, de szereztek területeket, amiket viszont segélyezniük kellett. Mire az Szovjetúnió szétesett, legtöbbjük boldog volt, hogy látta elmenni a “hálátlan rohadékokat”, akiket meghódítottak. És mostanra mindent elfelejtettek, és készek visszaforgatni az órát, hogy nagy költséggel és nehézségekkel kormányozhassanak olyan embereket, akik utálják őket, és akiket ők is utálnak.

És ha Putyinnak sikerül végigmennie ezen az úton, a hódítás terhe egy eliszlamizált seregre hárul majd, akik lehet, hogy Oroszországért kezdenek harcolni, de a végén Oroszországot fogják uralni.

Míg a régi Szovjetuniónak, legalább úgy tűnt, hogy van egy ideológiája, addig Putyin Oroszországát egy szélhámos mazochizmus irányítja, ami úgy próbálja meg az önbecsülése lyukait betömködni, hogy gyenge országokat félemlít meg. Putyin gazdasági kudarcai és korrupciója költségei egy halom penészes Vörös Hadsereg uniformis és világhatalmi nosztalgia alá vannak temetve.

A nyugatiakat pedig megsüketíti a bal- és jobboldali hasznos idióták koalíciója által harsogott propaganda, akiket semmi más nem tart össze, mint arra való készségük, hogy eszközévé váljanak hazájuk ellenségének.

(Putin’s Schizophrenic Fellow Travellers)

ford:     -baki-

Kapcsolódó:

  1.   PIPES: Muslim Russia?
  2. A következő horrorisztikus forgatókönyvünk: egy muzulmán Oroszország állig felfegyverkezve (Dzsihádfigyelő)
  3. lásd még ehhez: Biztonsági kockázat a csökkenő lakosság. Oroszország már csak a menekültekre számíthat
  4. Hűségesküt tett Putyinnak 20 ezer muszlim harcos
  5. Megsértett hitére hivatkozik Nyemcov gyilkosa
  6. Tiltakoztak a Charlie Hebdo ellen
  7. The Pact between Putin and one of his Biggest Friends Suddenly Looks Fragile
  8. Ramzan Kadyrov Offers Putin his own Personal Volunteer Chechen Special Force

20,000 Kadyrov’s Islamic soldiers are ready to kill Ukrainians if Putin will give an order | YouTube

[Allahu Akbar! Kadyrov Pledges Chechen support to the Russian Federation – YouTube(orosz) ] ]

ZDF: Az iszlám -és Németországra gyakorolt hatása

ZDF: Az iszlám -és Németországra gyakorolt hatása

 

A ZDF, egy baloldalinak tekintett német tévé – csatorna dokumentumfilmje a kontrollálatlan muszlim bevándorlás tényeiről és ennek a német társadalomra és a törvénykezésre gyakorolt hatásáról.

 

 

 

 

Kattintás a magyar feliratra: képernyő jobb alsó sarka, “subtitle”- gomb

 

 

A fordítást a  Dzsihádfigyelő számára készítettem, a felirat felhelyezése az ő csapatmunkájuk. A percekre bontott magyar felirat honlapjukról, a megadott linken tölthető le  Word dokumentumban,  nálam átszerkesztve, cikk formájában olvasható.