A Periszkóp egyik, 2016 áprilisi bejegyzésében  részletesen szó volt egy tipikusan muszlimokhoz kötődő bűncselekményről. A gyújtogatásoktól a jogi műbalhék kreálásáig meglehetősen széles a skála, de legyen szó a Palesztin Hatóság által ellenőrzött területekről vagy az Egyesült Államokról, vagy valamelyik nyugat-európai nagyvárosról, a forgatókönyv ugyanaz. Valamilyen atrocitást (legtöbbször éppen azt, amelyet muzulmán bevándorlók vagy helyi, muzulmán kisebbségi lakosok követnek el vagy fáradságos munkával ők provokálnak ki) iszlamofób bűncselekménynek beállítani és ezáltal szimpátiát ébreszteni, vagy sokkal konkrétabb előnyöket kicsikarni.Nos úgy tűnik, hogy a jelenség, amely eddig kizárólag a nyugati országok vagy Izrael demokratikus értékekben hívő állampolgárainak okozott fejfájást, most része lesz a magyarországi hétköznapoknak is.

Azon, hogy az efféle kezdeményezésekhez olyan „jogvédő” szervezetek is segítséget nyújtanak, mint a MigrAid, nincs miért csodálkozni, hiszen „jóvoltukból” már köztörvényes bűnözők, köztük véreskezű gyilkosok, fanatikus iszlamisták tömegei is bejuthattak Európába. Az „iszlamofób bűncselekmények” felgöngyölítését azonban olyan, kimondottan muszlim jogsérelmekre specializálódott szervezetek is segítik, mint a Magyar Iszlám Jogvédő Liga

Az elmúlt napokban csak kapkodjuk a fejünket, annyira felgyorsultak a Dzsihádfigyelő hírportál és Facebook – oldalaik körüli események. Most már azt is tudjuk, miért kellett eltűnnie az első, 7000 lájkolót számláló oldaluknak. „A magyar szélsőséges muszlimok állnak a Dzsihádfigyelő Facebook oldalának támadásai mögött. Az oldalt már hetek óta jelentgetik a szólásszabadság-ellenes hithű muszlimokból álló szélsőségesek. A legutóbbi poszt, amiért 30 napos letiltást kapott az egyik adminisztrátor, a következő volt: a Pesti Srácok “A Magyar Iszlám Közösség vezetője belájkolt egy hozzászólást, amiben kövezésre buzdítanak” című posztja alá kommentbe az admin berakta Kovács Miklós Ahmedről, a MIK szélsőséges nézeteket valló imámjáról készült videó linkjét. Az oldal letiltását követően örömünnepet ült a Magyar Iszlám Közösség. (Vajon az általuk is elismerten létező muszlim szélsőségesek ellen is ilyen buzgón lépnek fel?)”  áll egyik bejegyzésükben

Hogy egy 2011 óta működő, hiánypótló tájékoztató – anyagokat tartalmazó híroldallal ilyesmi 2017- ben, Magyarországon megtörténhetett, önmagában is kétségbeejtő. Az azonban, hogy manapság bárkit, aki kiáll a szólásszabadság és a szabad vélemény -nyilvánítás mellett, Facebook közösségekbe épült muszlim provokátorok mondvacsinált ürügyekkel meghurcolhatnak, bíróság elé állíthatnak idehaza is, maga a megvalósult orwelli rémálom. (Jó, ne legyünk igazságtalanok, a magukat baloldali liberálisnak nevező, de módszereik, mentalitásuk alapján inkább a bolsevizmussal rokonítható SJW – aktivisták is hasonló eszközöket alkalmaznak…).

Íme egy, a Dzsihádfigyelő megszüntetéséhez kapcsolódó történet, az Ateizmus cenzúra nélkül nevű Facebook csoport egyik adminja tollából. Kezdjük a végével, amelyből kiderülnek az előzmények is. A forgatókönyv kísértetiesen hasonlít a provokáld, sértegesd hónapokon keresztül – ha végre kirobban a balhé, helyezz kilátásba jogi következményeket – zsarold/félemlítsd meg (best case scenario- a megtámadott fél szempontjából)/ kreálj belőle jogi ügyet, arass „erkölcsi”…és anyagi győzelmet (worst case scenario – a megtámadott fél szempontjából) – típusú sikerreceptre.

2017. november 15

Bocsánatkérés 

Ezúton szeretnék bocsánatot kérni Káldos Jánostól, amiért konkrét bizonyíték nélkül azt mondtam róla egy kommentben, hogy ő is jelentette a Dzsihádfigyelőt! Remélem, hogy így, János követelésének eleget téve elkerülhetem, hogy meghurcoljon engem a bíróságon! Nagyon megterhelő volt számomra már ez is, és nem szeretnék arra a sorsra jutni, mint mások, akiket a muszlimok rendszeresen feljelentenek és beperelnek. Sajnos jelenleg nem vagyok túl jó egészségi állapotban, és félek, hogy egy per teljesen kikészítene fizikailag és lelkileg. Ezt ő nagyon jól tudja, hisz azóta üldöz a gyalázkodásaival, mióta ezt a találkozón elmondták neki.”

És az ACN – csoport többi tagjához intézett ugyanaznapi poszt:

Kedves Tagtársak!

Hát, ide jutottunk, ezt az írást jogásszal kellett ellenőriztetnem, mielőtt kiposztolom…

Mikor évekkel ezelőtt létrehoztam ezt a csoportot, az volt bennem, hogy szeretnék egy helyet, ahol valódi szabadság van. Őszinte, tiszta szándék volt bennem, olyan közösséget akartam, ahol olyan emberek is bátran ütköztethetik a nézeteiket, akik egyébként a való életben lehet hogy nem is állnának szóba egymással. Hát, így sikerült. Tisztában voltam vele, hogy ez nem egy egyszerű vállalkozás, de pont az a gyönyörű ebben a szekuláris európai civilizációban, hogy mi úgy tudunk egymással akár barátságban is lenni, hogy vallási, vagy politikai kérdésekben pont az ellenkezőjét gondoljuk. A világ túlnyomó részén ezért egyszerűen meggyilkolják egymást az emberek, vagy muszlim országokban feljelentik és a bíróság ítéli halálra, például valláselhagyásért vagy ateizmusért.
Igen sok érdekes, vicces és tanulságos beszélgetésnek de sok veszekedésnek is voltunk tanúi, szövődtek barátságok, sőt, szerelmek is, néhányan néhányszor élőben is találkoztak. Egy igazi közösség alakult ki itt, az azzal járó minden örömmel és bánattal.
Ahogy nőtt a taglétszám, úgy szaporodtak a támadások is, úgy lettek egyre többen a fizetett vagy önkéntes trollok, mi azonban nem vágtuk ki őket azonnal, hanem megpróbáltunk beszélgetni velük, és néha volt aki itt is ragadt, megtetszett neki a társaság. Aztán persze volt akit ki kellett zárni a viselkedése miatt, de soha, senkit nem zártunk ki a véleménye miatt! Ez nekünk adminoknak évek óta hatalmas, sokszor napi több órás munkát jelent, rengeteget áldoztunk az időnkből és az energiánkból ezért a csoportért, mert úgy gondoltuk, ez egy fontos és jó dolog.
Mikor megjelentek az első muszlimok, pont a migránsválság kellős közepén, nagyon sokat harcoltam azért, hogy ne üldözzék el őket, hogy igenis adjuk meg a lehetőséget arra, hogy kialakuljon egy párbeszéd, ismerjük meg őket. Káldos Jánossal különösen barátságos voltam, mert azt akartam, hogy maradjon és színesítse a csoportot. Ezt mind vissza lehet keresni. Ám egy idő után valamiért elkezdett velem mocskolódni, minden egyes megszólalásomba belekötött, próbáltam vele megbeszélni a dolgot, még én kezdeményeztem, aztán egy ideig normális lett, de aztán a találkozó után, ahol megtudta hogy beteg vagyok, még sokkal durvábban kezdett el mocskolni engem. Megtalálta a szerinte leggyengébb láncszemet vajon? Ahogy a ragadozó is először a leggyengébb állatot próbálja elejteni a csordából? Szóval, mióta megtudta hogy beteg vagyok, ezerszer gyorsabb fokozatba kapcsolt, gyűltek a kedves jelzők, az általános lenéző, gyalázkodó hangnemen kívül voltam én posztkádári kisnyilas Móricka, Csizmipajti, Sunyika, népirtásért lihegő gátlástalan, buta balfasz, közben a családomat is belekeverte a szidalmakba, én pedig ezt a csoport alapítójaként, adminisztrátoraként hónapok óta hol sztoikus nyugalommal tűrtem, hol visszaválaszoltam, mert kicsit szórakoztatott, ahogy nevetségessé teszi magát, és közben persze szerinte én vagyok a náczifasiszta főcenzor, aki itt a csoportban nem enged teret a a sajátjáétól eltérő véleményeknek. Aha. ..:-) Sokszor beszéltünk róla páran, vajon miért csinálhatja ezt, nem lenne-e ideje kirúgni, de úgy gondoltam, maradjon, legalább láthatjuk hogyan viselkedik egy állítólagosan mérsékelt muszlim. És hát voltam elég naiv és vidéki ahhoz, hogy azt gondoljam, az itt lévő gondokat, konfliktusokat meg lehet oldani azzal, ha az ember virtuálisan egymás szemébe néz és ha kell keményen, de megbeszéli a problémákat. Hát, most megtudtuk miért csinálta. Hónapokon keresztül addig provokált, gyalázott, amíg egyszer valóban felvettem a kesztyűt és miután elkezdte rámzúdítani a szokásos gyűlölet – cunamit, valóban azt írtam, hogy ő is ott volt azok között, akik feljelentették a dzsihádfigyelőt, bár erre, most elismerem, semmi írásos bizonyítékom nincs, töröltem is azt a kommentet, öncenzúrát gyakorolva.

DE!

A feljelentős posztjából mi derül ki? Konkrétan mivel fenyegetőzik érvek helyett?
Feljelentéssel!
A Dzsihádfigyelőt vajon hogyan hallgattatták el érvek helyett?
Feljelentéssel!
Vajon ki az az ember, aki érvek helyett a feljelentést választja? Ezzel a poszttal is csak azt mutatta be, hogy milyen eszközökhöz nyúl, ha nincsenek érvei. Ha engem képes egy ilyen semmiségért feljelenteni, abból vajon nem következtetheti ki az egyszerű halandó, (persze nem én! 
🙂 ) hogy a Dzsihádfigyelőt is képes feljelenteni? Tényleg úgy próbálja meg elkerülni a feljelentgetés vádját, hogy feljelent? Ügyes!:-)
Hát, kis ízelítőt látunk most a káldos-féle muszlim szólásszabadságból. Ez van minden országban, ahol az iszlám bármilyen módon hatalomra kerül. Sőt, nem is kell hogy hatalomra kerüljenek, elég egy agresszív és hangos kisebbség, mint nyugaton és ahogy a mellékelt ábra mutatja!
Kísérteties, nem? Pontosan így működik, évszázadok óta ez a recept.
A szólásszabadság egyszerűen megszűnik létezni. Ezek után ki mer majd bármit is írni ebben a csoportban, mikor személyes megbeszélés helyett a rendőrségen jelentik fel az embert?
Most én is jelentsem fel becsületsértésért és rágalmazásért? Megtehetném, de nem fogom! Szabad, európai magyar ember vagyok, hiszek az érvek és a vélemény szabadságában! Ha ő mégis beperel, állok elébe. A viselkedéséből is látható, hogy az iszlám még ilyen állítólagos mérsékelt formában is milyen erőszakossá tesz és érvek helyett a másik személyét támadja. Vagy verbálisan, vagy fizikálisan. Lásd Charlie Hebdo. Érvek helyett terror, félelemkeltés, manipuláció. Dehát ismerjük ezt történelmi példákból, ez is egy taktika, így próbáltnak megfélemlíteni mindenkit, aki nem tetszik nekik, így próbálják most ezt a csoportot is a személyemen keresztül ellehetetleníteni, mert túl szabad és túl sokan lettünk ahhoz hogy ignorálják.
De most komolyan, ez lett a vége? Ez lett a szabadságból, ha muszlimokkal akarunk beszélgetni? Micsoda adok-kapok ment már hány ember között ebben a csoportban? Mindig vagy megbeszéltük a dolgot, vagy ha végképp nem ment, akkor letiltottuk a másikat. Tényleg fenyegetőzni kell, tényleg rendőrségre kell menni feljelentgetni úgy, hogy maga a feljelentő sokkal durvább becsületsértéseket, rágalmakat vágott a másik fejéhez?

Ha valami nem tetszik, amit mondok, szállj vitába velem, győzz meg, érvelj!
Nem a feljelentés a megoldás!
Ha valami nem tetszik, amit a Dzsihádfigyelő mond, szállj vitába vele, győzd meg, érvelj!
Nem a feljelentés a megoldás!

Mindenki döntse el maga, kinek ad igazat. Évek óta itt vagyok, minden egyes szavamat, tévedésemet vállalom, most úgy látszik, lehet, hogy a bíróság előtt kell, mert úgy hallom rám akarja uszítani ezt a muszlim jogi érdekvédelmi szervezetet, vagy mit. Nagyon nem hiányzott ez nekem, így betegen, egy igen nehéz élethelyzetben, nagyon nem ezért csináltam és ezt a csoportot, de ahogy mondtam, állok elébe.”

 

Kapcsolódó:

Gyűlöletbűncselekmény, iszlamofóbia vagy valami más… ?

Reklámok